Hogy búcsu nélkül vánszorogtam vissza én |
a tiszta nyári hajnalon, a fenyveserdő mentén: |
ne, ó ne mond utánnam a forró nyári szélbe |
|
Nézd: én eszembe vettem okos fejednek rajzát. |
Elmém kinyilt szemednek, mint termő női test. |
Minden szép és tökélyes vonalad megszereztem |
|
De lásd: a hajnal ébren találta bennem mindazt, |
minek alunni kéne ily sebes éj után. |
Eszembe jutott minden: sok régi-régi csókom |
|
Már női test csudáit nékem tiltott becéznem, |
én, régi hősszerelmes – lyukaskezü vagyok. |
Simitnom szabad már csak bársonyt és női vállat, |
|
Ilyenkor visszacsengnek kis régi csengetyücskék, |
mik üdvözöltek egykor sok nő szive mögött. |
S ha uj leányhoz nyulok, e csengők felsikoltnak |
|
S – „hazug vagyok, rossz, álnok” – ezt csengik vissza nékem |
és régi kéjek ólmát fülembe öntözik. |
Hidd el: szépnek talállak, szeretlek és csodállak, |
|
|