Testvéreim, ki tehet arról, |
hogy ti ott vagytok, én meg itten? |
Hogy ti mindig a földön jártok, |
én meg csak az Egekbe hittem? |
|
Ki tehet arról, hogy ti egyek |
nem voltatok velem a jóban? |
És ellenem törtetek orvul |
viharban, süllyedő hajómban? |
|
Nagy volt a szél: be kelle vonni |
szívem bús selymét: a vitorlát. |
El nem felejtem néktek ezt a |
keserves leckét, lelki tornát! |
|
Hajóm után ne nézzetek ti |
keserű arccal, gyűlölettel. |
Magamra hagyva, szállok én a |
mély és titkos vizek felett el. |
|
S ha majd az alkony rámbíborlik, |
kifeszítem tán még vitorlám: |
hogy intsek néktek egy utolsót |
a tisztaságnak fénylő ormán… |
|
|