Nagy körbe kerget minket ez a föld – |
ó, ember, egytől félj csak: a köröktől! |
Vagy nem kör-é a szem, a mérgeszöld, |
amely e földön gyilkos volt öröktől! |
|
Vagy nem kör-é a csókra nyílott száj, |
a nőnek eme tátongó virágja, |
melynek pompája akkor szép, ha fáj |
s ha alázatos szívedet kirágja! |
|
S a nőnek keble, az is nem-e kör! |
És nem kör-é a tenger messzi széle! |
S a föld határa, amely úgy gyötör – |
s a hóhérbárdnak nem kör-é az éle! |
|
S a tál, amelyből eszel, nem kör-é? |
S a gyöngy, a fénylő, mit vérrel szereztek |
a kedvesed fehér nyaka köré!… |
S az óra, melyen mély sebek a percek! |
|
S a seb, amelyben a vér megaludt, |
az is kerek, miként a vérnek cseppje… |
Csak koporsónk nem kerekre gyalult; |
de békén borul a sok kerek sebre. |
|
|