A jó vidékre gondolok én sokszor |
ó, szép, öreg, vidéki városok! |
Kaszinó-élet, kártyás délutánok! |
Kövér asszonyok! Pénzes gyárosok! |
|
Tágas terek, kiugró kávéházak, |
kis cukrászbolt a piac közepén. |
S a torták közt a kis cukrászkisasszony, |
kezét hányszor csókoltam össze én! |
|
S a karcsú, lakkos főispáni hintó, |
s a trapperek nyomán a szőke por. |
A vak hegedős a kis bodegában, |
kinek a könnye sör, a nyála bor. |
|
És Széchenyinek karcsú, méla szobra, |
a parkban, amit az ősz letarolt. |
Fenn a káprázó lenge, lenge felhők, |
amik mögött kis hályog lett a hold. |
|
Zörgő szekér, mely felveri a csendet; |
odébb a durva, langyos zengeráj; |
s a Prófétához címzett fogadóban |
a főfalon olajban a király. |
|
Az asztalnál feszes vidéki dzsentrik. |
Fehér plasztronok, vastag szivarok. |
S a fáradt újságíró egyik zúgban, |
borzas fejében mély gond kavarog. |
|
A szomszédban az odvas falu nyomda, |
áthallani, hogy kattog a kerék… |
Ó, drága, drága kis vidéki város, |
selyem s darócból színes keverék. |
|
Én is vidéken mártottam be tollam, |
vidéki ténta szívta agyamat. |
S a sok betűt a pesti por belepte, |
mert minden porszem Pest felé szalad. |
|
Szívemben az emlékezet kapussa, |
beszállani Szeged felé!… kiált. |
S egy sínpáron egy lomhaképű gőzös |
már hozza nagyfújtatva a halált. |
|
|