A mi apánk dalt sose dúdolt. |
Szakállas arcán béna bú volt |
|
Nem símogatta sose arcunk, |
nem őrködött éjjel: hogy alszunk, |
|
Levesét délben szótlan ette, |
mint mély árnyék állott megette |
|
Éjet, napot munkába töltött: |
s ha ünneplőkabátot öltött |
|
hűvös volt, mint egy néma bálvány |
s mi remegtünk, körülte állván |
|
Így éltünk, kora-árva búban: |
fagyott virágok: Domborúban, |
|
… Most nékem is van kisvirágom, |
egy kis fiam, e hűs világon |
|
Kap tőlem dalt meg csókot, százat, |
s ezüst kacajával a házat |
|
Nyakamba ülhet, lovagolhat, |
a tálból süteményt rabolhat, – |
|
Kis életét lesem, csudálom; |
nappal örömem, éjjel álmom – |
|
Talán, ha megnő, nagyobb, szebb lesz, |
mint az apja és melegebb lesz |
|
|