Ezernyolcszáznyolcvankettőben születtem nyáron én |
és azóta egyre, egyre az életem várom én. |
Nyolcvankettő júniusban, Drávaparton, Domborún, |
hol a legszebb rózsa nyílik, hol a legszebb lomb borul. |
|
Ezernyolcszáznyolcvankettő: első évem be fakó! |
Kis fürészgyár rossz zugában voltam vaksi kis lakó! |
Tulipános udvar mélyén hulltak első könnyeim |
magyar földnek horvát kéztől boronált göröngyein. |
|
Ezernyolcszáznyolcvankettő: pályám olcsó gyolcs vala; |
nyári hőben altatott el horvát dajkám korcs dala. |
Nyári hőben búsan néztem, könnyezve és reszketőn, |
hogy egy sötét macska mászkál szembe fönt a háztetőn. |
|
Aztán történt: hideg éjben zápor verte az ereszt. |
A kis templom magos tornyán el is ferdült a kereszt… |
Ritkaság ez – mondották a szelíd parasztasszonyok – |
zsidó asszony halálára hogy a kereszt megforog… |
|
Zimankóval terhes telek jöttek és szaladt a szán. |
Majd meg nyári hőben napfény villant a dolgos kaszán. |
Mákvirágok érésében jaj, de mennyit jártam én! |
életemre, mely oly bús lett, jaj de mennyit vártam én. |
|
Mire vártam? Nőre tán?… Vagy csókra csupán?… Nem tudom. |
Másik évben újra halál: meghalt egyik kishugom. |
Azt se tudom, mi bántotta, azt se tudom, mije fájt; |
szakasztott, mint édesanyja, meghalt egyszer éjféltájt. |
|
… Szörnyű, szörnyű év: ma lettem éppen harminc éves én. |
Most letészem fáradt tollam, tovább nem írom mesém. |
Mi vár még rám, ne firtassák ihlett szemü váteszek… |
Kétezerszáztizen… huszon… anyám sirján gyep leszek. |
|
|