Ma már nem úgy szeretlek téged: |
csak úgy, mint özvegy feleséget |
a sírban is sirat a férj. |
|
Nyugalmas álmom vagy a párnán |
és éjjel, ajtómat bezárván, |
nem várom már, hogy visszatérj. |
|
Az út, mely hozzám elvezetne, |
oly gazzal vert, oly messze, messze; |
már el is sülyedt, azt hiszem. |
|
Egy tiszta folyó tükre lettem |
s árnyékod, mely elszállt felettem, |
mély tengerek felé viszem. |
|
|