Féltékeny élet a magányos élet |
s mint sárga rózsa: nehéz illatú. |
Bent van a nyár és démona a télnek, |
akik kitűzik, önmaguktól félnek. |
|
Akiknek adjuk: boldog egy napig, |
de hideg vízbe ágyazza már este. |
Éjjel rossz álmot lát, nem alhatik |
s másnap egy vörös rózsát szakit. |
|
Ó sárga rózsák kertje, selyemerdő, |
ó langy magány, ó felporzó sebek! |
Ó csók fölé feszitett selyemernyő, |
ó könnyező hold, mely szivembe feljő! |
|
Jaj, sárga rózsa nékem a magány, |
mint sárga rózsát: illesztem szivemre; |
hadd illatozzon szivem mély taván, |
e sárga rózsa, mely bút hord magán. |
|
|