e búsfényű, szép télidőn. |
|
Léptem vidáman szállt a járdán, |
meglendült jobb- és balkarom. |
Így, díszben, megfeszült gerincem: |
rangom most megmutathatom. |
|
Nincs dolgom semmi. Úr vagyok most. |
azt, hogy az édes, büszke, céda |
semmittevéshez ért kezem. |
|
Hogy a nagy semmiből merítek |
markommal ingyen friss vizet; |
és szippantok a levegőből, |
melyért mindenki megfizet. |
|
Hogy nyakkendőm csokrát magasra |
a nép előtt ím hősi daccal |
csontvázam kézen vezetem. |
|
Hadd menjen, mozogjon, forogjon |
e búsfényű, szép télidőn! |
Úgyis ledobja majd magárul |
vasalt ruhám, fényes cipőm… |
|
|