Líra

Egy pillanat volt sivár életemben,
egy üdvös, nagy, egyetlen pillanat,
amelyben jóvá tehettem vón mindent,
egy kínos átkot, eltévedt nyarat…
Az elhagyottság végtelenül fájó
sebét, a lelkem lomha gyász-szinét –
és nem tettem. Bár szólni akart ajkam:
elhallgattam az örök, szent igét.
S most szenvedek. És szeme sugarától
szívemen súlyos, nagy vád szalad át,
s e vádnak súlya megrezdíti lelkem,
miként szellő egy lány sötét haját…



Hátra Kezdőlap Előre