Már nem bir el a talpalatnyi föld, |
s már nem győzöm az arcát ütni, rugni; |
és kérdeni, mért állok egy helyen? |
s mért gyengülök, ha el akarok futni? |
Mért szerettem meg a kívánkozások |
föl-fölgyulladó, lápos zöld vizét? |
Mért hallja meg koponyám fakó csontja, |
minden lépésem átkozott neszét? |
Mért áll az ember csöndbe! |
Mért fáj a fáknak zöldje! |
Mért bomlik ráncba száz selyem, |
hideg nyoszolyás éjjelen! |
Mért villog asszony válla! |
mért gyúl ki halvány éjszakán? |
S mért nézek mindig hátra?!… |
Mért nézek mindig hátra?… |
|
|