A gyászparipák visszavonták |
a gyászos hintót tompa nesszel. |
Az udvaron megállt a hintó |
szólt a halott lány: ne eressz el! |
|
Halott vagyok, elmentem tőled, |
de ládd, én újra visszajöttem. |
Hogy meghaltam, nem látta senki, |
köd száll utánam, köd előttem… |
|
Karold át ezt a mély koporsót |
s hurcold magadhoz, vagy tiporj rá. |
S e búsfejű lovakat küldd el |
az éccakába! Hajrá! Hajrá! |
|
Már száll a hajnal, fogd a késed, |
a lakkos istráng hadd lazuljon. |
a lejtős, éjji hegyi úton. |
|
Hajam halálszag koronázza, |
besátorozlak és nem érzed. |
Az ajkam nyirkos, mint a fűvek, |
de még a csókja el nem vérzett… |
|
Az udvaron egy kutya sétált, |
lomposan, véznán és ugatva. |
Megcsudálta a furcsa hintót, |
körülnyalta és megugatta. |
|
A rekedt reggel lábra állott |
és elviharzott hegyen, völgyön. |
Kiáltva tiport szét a napfény, |
a gyászkocsin s a halott hölgyön. |
|
|