Titánok volnánk

Titánok volnánk mind, ha lelkeinket
nem nyomná átkos, szörnyű félelem,
mely bekopogtat minden éjjelen.
Mikor halál elé hajlunk az ágyban
s imánk, mint órjás isteni lakat,
lezárja bennünk mind a múltakat.
És minden reggel újra kiterítjük
a vágyaink az élet asztalán,
miknek virágja csipkedő csalán,
mely megújra feltépi sebeinket,
amikre balzsam seholse terem,
mert nyílásuk az örök végtelen.
Rajtuk keresztül isten izenetje
vigasztalóul szivárog reánk.
S csak áhitozni tud titáni szánk.



Hátra Kezdőlap Előre