Katonanóta

A vonatnak ajtajában
egy nagyon bús legény áll.
Kalapjában kis kokárda,
csak áll és harmonikál:
 Be leszek én zárva
 Frigyes-kaszárnyába.
 Nem kopoghatok be én már
 babám ablakába.
 Nem leshetek rája,
 merre lép a lába.
 Rab leszek én, császár rabja,
 a Frigyes-kaszárnyába.
Lebukóban van már a nap,
döcög a vasparipa.
A bús legény harmonikál,
ujján a jegykarika:
 Kicsi szentem, mátkám
 csak mégegyszer látnám!
 Szentebb nékem a császárnál,
 az egész világnál.
 Verje meg az isten,
 aki közénk állott!
 Verje meg az isten,
 hej, de meg is verte
 a katonaságot.
Piros szikrát köp a kémény,
búsan nézi a legény.
Sötét éjben rabnak viszik,
könny ül szeme szegletén.
 Kivisznek majd minket
 a török határba.
 Beléharapunk majd ottan
 vértül-ázott sárba.
 Húsz évig vetettünk,
 húsz évig arattunk.
 a huszonegyedik évben
 sírt ásnak alattunk.



Hátra Kezdőlap Előre