Én hét sovány esztendőt éltem, |
amelyre nem jött hét kövér. |
Remények ágyán elhenyéltem |
és múlt a nyár. És jött a tél. |
|
A gabonám lábon fagyott el |
Az élet lassan így hagyott el |
és így hagytam el én a dalt. |
|
Most fekszem elfordult szemekkel |
és semmi jóban nem hiszek. |
Nem hallom, mit suttog a reggel |
és mit beszélnek a vizek. |
|
Gondolni sem merek a rétre |
s az égre nézni nem tudok. |
Megfeketült a szívem vére |
és átfont egy sötét burok. |
|
Még kissé nézem a sötétet |
s mind lejjebb, lejjebb gördülök. |
A sorsom lángja majd föléget |
s – kopott kavics – elgördülök. |
|
|