A sötét utcának mélyén, hol sötéten ég a láng is, |
s a kapunak tejüvegje, mint a kripta, oly komor: |
három lépcsőn lép a lábad a portásnak trónusáig, |
– a sapkáján az aranystráf, mint gyászszalag, oly komor. |
Bús hotel ez, jó barátom, ide szállj, ha máshol hálnod |
nem lehet. Mert e hotel, miként az élet, oly komor; |
ide szállj, mert ami átok van e földön, itt találod; |
még a macska is, miként a messzi mécses, oly komor. |
Ide szállj! Mert sárga nyári délutánon bús cipőket |
ferde sarkon búsan állni itten látsz, mi oly komor. |
Nőtopánt, amelyen nincs gomb, ám betétje antilopból, |
piciny orra mintha rína; mint a halott, oly komor. |
És az ajtók előtt állva, hallgatózva, mint a tolvaj, |
hortyogások mély zenéjét hallod, ami oly komor. |
Künn a villamos csilingel és az élet vérbe gázol |
s az artisták bús hoteljén lóg az álom, a komor. |
Itten alszik ő, a tejszínhabbal rokon énekesnő |
s gödrös arca, rózsa orra itten petyhüdt és komor; |
kék vaságyon párolognak a selyembe gyötrött combok |
s a fölhúzott, fáradt térdek kérdőjele oly komor. |
És a híres táncosnő, az excentrique, akit trikóban |
láttál a varietében – mint egy álarc, oly komor; |
fáradt volt és fehér selyemharisnyáját le nem húzta. |
Benne alszik, mint a halott. S mozdulatlan. Be komor! |
És az öreg bűvész, aki hosszú aranylánccal járkál, |
rongyos ingben fekszik itten és az álla oly komor; |
oly borostás, mint fegyencek a cellának bús homályán; |
s a fekete bűvészpálca földre esve: oly komor. |
És a vidám humorista, a kedves és örökifjú, |
álhaját a székre dobta, kopasz feje oly komor; |
két kaucsuk manzsetta áll őrt asztalán, bent acélgombok, |
s összeborzolt cilinderén gyászszalag van, oly komor. |
És az ekvilibristának acélbicepszekkel ékes |
karja, válla: az álomtól, mint a hulla, oly komor – |
álma kínos: a trapézről lebukott és nyöszörög most, |
hallgatni a vert acélnak zokogását, oly komor… |
… A rozoga ajtók szennyes rézkilincse rozogább még, |
mindje búsan lekonyulva, mint a bánat, oly komor. |
Kint a lépcső fölött óra, lehullt mindkét mutatója: |
sosincs dél és sosincs éjfél; itt csak szoba van, komor. |
Szoba van és – ó – művészet, amely alszik, hogyha van: hol; |
szoba van, melyet kiadnak, s hol aludni oly komor. |
Szoba van, mit egy forintért sok búval telialusznak |
és művészet, mely nem ébred, mert az álma oly komor. |
S néha-néha egy-egy csók, mit kármin fest be vérpirosra |
s ölelés, mely mint a rothadt gyümölcs íze, oly komor. |
Egy-egy hirtelen csók s egy-egy hirtelen halálsikoltás… |
… Három lépés a portáshoz… A halálhoz egy: komor! |
|