Romlott világban élünk, kedvesem, |
hol nincs vigasz, csak bús reménytelenség. |
Romlott világban élünk, kedvesem, |
hol egymás szívét marni kénytelenség! |
Harácsolás az élet, útonállás! |
És nincsen menekvés és nincs megállás! |
Nem volt nyarunk és nem lesz már telünk – |
|
Romlott világ, mely vérben hentereg |
és vért iszik és vért ereszt magából! |
Romlott világ, mely gyilkot köszörül |
az égből, földből, vasbul és a fából. |
Romlott világ, ne nézz, ne nézz beléje! |
Vakít a napja, süketít az éje! |
Romlott világ, amelyben nincs helyünk – |
|
Az óra száll s röpül a gondolat: |
tagadjalak meg, hogy ne fájj szivemnek?! |
Észak felé induljak zordonul, |
hol jég alatt évezredek pihennek?! |
S körmömmel addig vájjam a jeget, |
míg el tudlak feledni tégedet?! |
Romlott világ, ó, romlott életünk – |
|
|