Öt év előtt, nyáron, egy furcsa délután, |
egy berlini nagy ucca lármás zeg-zugán |
hatalmas autó állt, benn borjú, puska, kard |
és egyenest, feszes lábbal feléje tart |
|
Az autóban már készen várta minden őt, |
a Waffenrock, mely szőke termetére nőtt; |
csizma, sarkantyu, mert lovas volt ő, huszár; |
felöltözik és hetyke térddel lóra száll |
|
Már akkor milljók vedlették le bőrüket, |
és milljó láb a vérmoraj felé üget. |
Hatalmas nép a német nép s hős katona! – |
és ő is e szent tény jelében ment oda: |
|
Le sem írom, milyen rettentő volt a láz. |
Mint vérszívó kígyók, milljó kar hadonász. |
És napok, hetek, hónapok így múlnak el, |
s a többivel hős harci nótát énekel |
|
Ő otthonában szerény hivatalnok volt, |
szűk rubrikák között kenyérért robotolt: |
a fene tudja, hogy mi üthetett belé, |
oly bátran rohant ő a franciák elé, |
|
Verdunnél olyan úr volt, mint még sohasem! |
S mivel sebet nem kapott ő s a lova sem, |
a gall asszonyi húsnak kéjjel nekiment: |
majd megmutatja néktek, asszonyregiment, |
|
De Verdun nem volt más, csak puszta állomás! |
A németet kilökte francia nyomás. |
S a harci sors új célok felé rendelé, |
új fegyverek s új asszonyok felé |
|
Már ekkor három hosszú esztendő letelt. |
Most már csak borús, rekedt hangon énekelt. |
Már álmaiban látta néha a halált – |
de, hogyha jött a császár, most is szalutált |
|
A császár láttán könnybe is szökött szeme. |
Katona volt, császára volt az istene. |
Érette meghalt volna biztosan vakon, – |
s egy nap láb nélkül hozta vissza egy vagon – |
|
Műlábat adtak néki, azt, az istenét! |
Élvezni kezdte most az élet friss tejét, |
most látta csak a háborúnak démonát |
és gondolkodott sok-sok kínos éjjen át |
|
Egy délben ottkint járt az uccán téveteg, |
épp arra hajt a császár; a nép rengeteg, |
a düh szivéből ványadt karjaiba dűl |
s a műláb ívben a császár felé repül… |
|
Izmos karok börtönbe lökték zordonan. |
A császár szent s aki megbántja: vége van! |
Másnap ítélet… vésztörvényszék… a halál!… |
És börtönében egylábon, remegve vár |
|
S még aznap lőn: hogy vörös fény ment szerteszét. |
A nép fölébredt, cselekedett, nem beszélt. |
S a császár bizony szaladt, ahogy lehetett. |
És a börtönből bicegve kimehetett |
|
|