Korok mítoszán s ködein keresztül |
flótád varázsa zenél: Euterpe! |
Ott állsz a görög hőskor nagy szívén |
zenéből szőtt nehéz aranylepelbe… |
|
Mindenhova eljut ősi hatalmad. |
A ritmusod világon átfonódó. |
Beethoven éppúgy adta rád a lelkét, |
mint a harangzúgató Quasimodo… |
|
Szimfóniák bús balzsamát lehelled: |
Világkarmesternő!… Korokon által |
tiéd az első gyermek-gőgicsélés, |
orgonaszó, Faun-síp s a madárdal. |
|
Az angyalok a nevedben dalolnak |
és Belzebúb is, győzelme reményén |
a rőt halált sípoddal intonálja, |
földre bocsájtott poklainak mélyén… |
|
A szolgáid a forték és a fúgák, |
mik rezgő hullámhosszokon eveznek, |
te vagy az anyja a gyászindulónak |
s a vért felhabzsoló meztelen jazz-nek… |
|
Te öntesz kacagást és fájó könnyet |
a földre, a véres öröm-vederbe… |
A te kezed vezeti házrul házra |
a vén és vak kintornást: Euterpe… |
|
|