Asztalnál ül vala gyönge Júdit asszon, |
Lábánál röngette szép arany bőcsőjit: |
Beli, fiam, beli! szép futkosó fiam! |
Mett neköd nem apád Bátori Bódizsár; |
Im az a te apád, erdélyi kapitány, |
Aki adta neköd szép arany bőcsőjit, |
Annak négy szarvába négy arany perecöt, |
Osztán a fejedre bozsonyi süvegöt. – |
|
Hát ajtón hallgassa Bátori Bódizsár: |
Mëg ne tagadd, asszon, mostan beszédödöt! – |
|
Bizon nem tagadom, lelköm jámbor uram, |
Lëányokot szidom, a rossz lëányokot: |
Virágomnak szépit nyílatlan leszödték, |
Bokrétába kötték, legényöknek tötték. – |
|
Mëgtagadád, asszon, mostan beszédödöt? |
Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszon, feleségöm! – |
|
Minnyát nyitok, minnyát*, lelköm jámbor uram! |
Hadd húzzam lábamba karmazsin csidmámot, |
Hadd vessem nyakamba vont arany szoknyámot. – |
|
De nem győzé várni, bérúgá az ajtót: |
Készülj, asszon, készülj hónap álló dére, |
A rózsapiacra, a fővövő helyre. – |
|
Hol vagy, édös szógám, legkedvesebb postám? |
Készítsd elé neköm hat lovam, hintómot! – |
|
Ők elkészülének, el is indulának, |
El is indulának, oda is jutának. |
|
Várj kicsit, várj kicsit, te feteke hóhér! |
Mett a halottnak is hármat harangoznak, |
Lám árva fejemnek ëgyet sem kondítnak! – |
|
Azomba érközik erdélyi kapitány: |
Ëgyször mëgfordittsa, ketször megcsókolja, |
Ketször mëgfordittsa, százszor megcsókolja: |
Enyim vagy, nem másé, te asszonyi állat! – |
|
|