A huszár és szolgáló *

Egy papné régön, még az ántivilágban, a tángyért, tálat, tejesfazakakot belérakta egy kosárba* s elkűdte a szógálótól, hogy mossa meg a patakon. A szógáló mosogatás közbe meglássa, hogy egy rák ahajt* mász ki a vízből, s ő, ki még soha rákot nem látott vót, reabávászkodik, egy kicsiddég fél is tőlle. Azonba ott mönyön* egy huszárkatona lóháton, s kérdi tőlle a szógáló:

– Ugyan bizon, vitéz uram, mi az istencsudája az ahajt*?

– A bizon, húgom: rák – azt feleli a katona.

A szógáló megbátrodik, közelébb lépik a rákhoz, nözni kezdi, azt mondja:

– A bizon mász.

– A bizon rák – mondja esmét a katona.

– A bizon mász – mondja nagy nyessön a szógáló.

– A bizon rák – mondja harmadszor is a katona.

– Ugyan bizon, vitéz uram, miféle lélökkel mondhassa azt, mikor én jól látom, hogy mász – mondja a szógáló.

– De hát húgomasszon is miféle lélökkel mondhassa azt, mikor én jól látom, hogy rák? – kérdi a katona.

– No, én nem vagyok sem vak, sem bolond, én jól látom, hogy mász – azt mondja a szógáló.

– De biz én sem vagyok sem vak, sem bolond, én jól látom, hogy rák – mondja a katona.

A szógáló megharagszik, s amennyi edény nálla vót, mind a fődhöz veri, hogy mind diribdarabra törik, s azt mondja nagy méröggel:

– Az Isten ingöm éppen így posztittson el, ha nem mász!

A katona leugrik a lováró, kirántsa a kardját, elvágja a lova nyakát, s azt mondja rea:

– Az Isten öngedje* meg, hogy a hóhér éppen így vágja el a nyakamot, ha nem rák!

A katona elmönyön gyalog, a szógáló is hazamönyön az edény nékül, s kérdi tőlle a papné:

– Hát hó vadnak az edényök?

A szógáló elbeszéli, hogy mi történt közte s a katona közt a mász-szal s a rák-kal.

– Hát te csak azér töttél olyan kárt neköm? – azt mondja a papné.

– Ó, asszonyom! Hisz én nem is hadhattam* annyiba, mikor én jól láttam, hogy mász, mégis az a gaz katona mind csak azt nyeste, hogy rák!

A papné éppen kemöncét hevítött, sütni akart, még inkább megharagszik, kapja a százforintos új bundáját, bélöki a kemöncébe, s azt mondja:

– A tűz langja éppen így égjön meg ingömöt, ha mind a ketten bolondok nem vótatok!

– Hát itt miféle pörzsbűz van? – azt kérdi kívűrűl béjöve a pap, s megtudja, hogy mi történt a rák és mász miatt, kapja a palástját, összevagdalja azt egy féjszével a küszöbön, s azt mondja:

– A hóhér éppen így vágjon ëssze ingömöt, ha mind a hárman bolondok nem vótatok!

Odaérközik a mestör: a bornya bébogározott vót a pap udvarára, utánna jött vót, hogy hazahajtsa. Az is megtudja, hogy miféle dolog történt s miér, kap egy botot, s úgy vágja főbe a maga bornyát az ajtó előtt, hogy mindjá főfordul s megdöglik, s azt mondja rea:

– Az Isten öngedje* meg, hogy a tüzes ménkő* éppen így üssön agyon ingömöt, ha mind a négyen bolondok nem vótatok!

Érközik az eklézsia kurátora is, kérdözi, hogy mi történt ott, s amikor elbeszéllik neki, megharagszik, főkapja az eklézsia ládáját, s úgy vágja a fődhöz a ház közepibe, hogy a láda darabokra szakad, a drága abroszok, kendők széjjelomolnak a ház fődjin, s azt mondja:

– Az Isten éppen így posztittson el ingöm ebbe az órába, ha mind az ötön bolondok nem vótatok!

Bétoppan azalatt az egyházfi is, meglássa az abroszokat s kendőköt a fődön, ësszecsapja a kezit s kérdi:

– Ugyan bizon hát e mi dolog?

Megmondják neki is, hogy milyen dolog történt, s mér is történt, s ő főkapja a fődről az abroszokot, kendőköt, diribdarabokra hasogassa mindegyig, s azt mondja:

– Az ördög éppen így szaggasson el ingömöt, ha mind a haton bolondok nem vótatok!

A hír elterjedt a történt dologról továbbig, arra ësszegyűl az eklézsia, főgyújtsák a papi házat, s azt mondják:

– A tűz langja így égjön meg münköt mind amennyin vagyunk, ha mind a heten bolondok nem vótatok!




Hátra Kezdőlap Előre