– Jere velem, Molnár Anna! |
– Nem mehetek, Ajgó Márton! |
Vagyon nekem hütös társam, |
Hütös társam, jámbor uram, |
Addig hítta, addig csalta, |
|
| Elindulnak, mennek, mennek, |
Hosszú útnak, rengetegnek; |
Találtak egy burkos fára, |
– Molnár Anna, édes kincsem! |
Nézz egy kicsit a fejembe. – |
Hát ott vagyon hat szép leány |
Könny szemibűl kicsordula |
– Mér sírsz, mér sírsz, Molnár Anna! |
– Nem sírok én, Ajgó Márton! |
Az hullott le az orcádra. |
– Hogy hullana harmat mostan, |
|
Készűlj, készűlj Molnár Anna! |
Indulj föl a burkos fára! |
– Nem megyek én, Ajgó Márton, |
Nem szoktam én mászni fákon, |
Mutass példát, menj előre, |
Megtanulom majdég tőled. – |
|
– Add föl, add föl Molnár Anna! |
– Mindjárt, mindjárt jó katona. – |
Úgy fölhajtá éles kardját, |
Ketté csapá gyenge nyakát, |
– Úgy kell néked, Ajgó Márton |
Mér csaltál ki a házamtól! – |
|
– Aluszol-e, jámbor gazda? |
– Nem aluszom, jó katona! |
– Adsz-e szállást éjszakára? |
– Nem adhatok, jó katona: |
Síró gyermek tűzhelyemen. |
– Attól ugyan adhatsz szállást, |
Hallottam én gyermeksírást. |
– No ha úgy van, jere bé hát, |
Eltöltünk itt egy éjszakát. |
|
– Hallod-e, te jámbor gazda! |
Hozz egy kupát vacsorára. |
– Aj, a jó bor messze vagyon, |
S a gyermekem kire hagyom? |
Én viselek gondot rája. – |
S hogy elmenjen, alig várja; |
S míg a gazda borért jára, |
Megszoptatta, megcsókolta, |
|
Sírást nem hall, csudálkozik, |
A gyermek tán azér hallgat, |
Hogy a háznál idegen van. |
S szól a vendég a gazdához: |
– Hallod-e, te jámbor gazda, |
Egyet kérdek, felelj rea: |
Megszídnád-e, megvernéd-e? |
– Meg se szídnám, meg se verném, |
Még éltibe föl se vetném. |
Kivel elmondtad a hitet. – |
|
S holtig együtt maradának. |
|
|