| Ehol eszik-iszik három szép katona, |
| Aj, Bíró Pannának kötött kapujába, |
| Azon csak kimene, aj, Bíró szép Anna. |
| – Hova valók vagytok, három szép katona? |
| – Nem is igen közel, nem is igen messzi, |
| Csak a Maroson tul mező-detrehemi. |
| – Hát ismeritek-e az én édesemet, |
| Az én édesemet, Hajdu Benedeket? |
| – Ismerjük, ismerjük, jó legény barátunk, |
| Jó legény barátunk, kenyeres pajtásunk. |
| – Valamit izennék, megmondanátok-e? |
| Valamit küldenék, oda adnátok-e? |
| – Mü bizony nem viszünk, nem is mondunk semmit, |
| Jőjj el te is velünk Mező-Detrehemig. |
| – Várjatok hát kicsit, három szép katona, |
| Míg felöltözködöm innepi gúnyámba; |
| Innepi gúnyámba, vont-arany szoknyámba, |
| Kajszén katrincámba, szép piros csizmámba. |
| Fátyolkeszkenőmet kössem a fejemre, |
| Kevés költőpénzem tegyem a zsebembe. – |
|
| Mikor megyen vala udvar közepéig, |
| Fátyolkeszkenője elhasada végig. |
| Aj, Bíró szép Anna szóval kérdi vala: |
| – Anyám, édesanyám, mi legyen az oka, |
| Ág nem érintette, szél nem fuvintotta, |
| Szép fátyolkeszkenőm mégis elhasada? |
| Szóval így felele az ő édesanyja: |
| – Ne menj el, leányom, nemigen jó jel az. |
| – Biz elmegyek anyám, aj, én édesanyám, |
| Hogy lássam még egyszer az én kedves mátkám. – |
|
| Mennek, mennek addig, mennek jó darabig, |
| Míg egyszer eljutnak a jegenyefáig; |
| Szóval mondja vala nagyobbik katona: |
| – Űljünk le, űljünk le, aj, Bíró szép Anna! |
| – Bizony nem ülök én, bizony nem ülök én. – |
|
| Mennek, mennek addig, Citrom patakáig; |
| Míg ismét így szóla nagyobbik katona: |
| – Üljünk le, űljünk le, aj Bíró szép Anna! – |
| Ahajt leülének, hogy megnyugonnának, |
| Hogy megnyugonnának, ennének, innának. |
| Álomba borúla aj, Bíró szép Anna. |
| Súgni-búgni kezde nagyobbik katona: |
| – Öljük meg, öljük meg, kedves jó barátim, |
| S osztozzunk a pénzin, drága szép gúnyáin! – |
| Szóval mondja vala a nagyobbik társa: |
| – Bizony nem bánom én, bizony nem bánom én. – |
| Szóval mondja vala az ő kisebb társa: |
| – Bizony nem ölöm én, bizony nem ölöm én. |
| – Bizony, ha nem ölöd, ölünk mi tégödöt! |
| – Bizony nem bánom én, bizony nem ölöm én! |
|
| Hallá álomnesszel, haj, Bíró szép Anna, |
| – Ne ölj meg, ne ölj meg, három szép katona, |
| Háromszáz forintom, azt is nektek adom, |
| Azt is nektek adom, s senkinek se mondom. – |
| A nagyobb katona bicskát elékapá, |
| Hasának akasztva torkáig hasítá. |
| A holtról lefoszták a sok drága gúnyát, |
| Kardokra facsarták s karokra hajítják. |
|
| Hajdu Benedek is felnyergelé lovát, |
| Felnyergelé lovát, hogy kövesse útját. |
| Felfordula frissen piros pej lovára, |
| Úgy hántassa magát a Maros partjára, |
| A Maros partjára, egy fa árnyékába |
| Ott reá bukkan a három katonára. |
| – Jó napot, jó napot, hajdu legényeknek! |
| – Jó napot, jó napot Hajdu Benedeknek! |
| Szóval felkérdezi nagyobb hajdu legényt: |
| – Honnan jőtök mostan, három hajdu legény? |
| – A Maros vizin túl Nyárád vize mentin |
| Temetésen voltunk, nénénk temetésin. |
| Onnan hozzuk mostan, amit itt nálunk látsz. |
| Háromszáz forintot s a sok ékes gúnyát. |
| – Ismerem, ismerem, a sok ékes gunyát! |
| Bizony megöltétek aj, Bíró szép Annát. – |
| Szóval mondja vala nagyobb hajdu legény: |
| – Bizony nem öltük mi, bizony nem öltem én. – |
| Szóval mondja vala az ő nagyobb társa: |
| – Bizony nem öltük mi, bizony nem öltem én. – |
| Szóval mondja vala az ő kisebb társa: |
| – Bizony megölték ők, bizony megölték ők. |
| Ingem is akartak, de ingem elhagytak. |
| Ingem is akartak, de ingem elhagytak. |
|
| Hajdu Benedek is megragadá őket, |
| – Jertek a bíróhoz, – vasba verék őket! |
| Még egyszer fordula kisebbik pajtáshoz: |
| – Vígy el ingem, vígy el, én kedves mátkámhoz, |
| Pej paripám tiéd, nyereg szerszámokkal, |
| Ékes öltözetem háromszáz forinttal, |
| Csak vezess el engem, csak mutasd meg nekem, |
| Hol van az én mátkám, az én szép jegyesem? – |
|
| Mennek, mennek addig, Citrom patakáig, |
| A keserves gyászos nagy halom sírjáig, |
| Amikor meglátta az ő kedves párját, |
| Az ő kedves párját, aj Bíró szép Annát: |
| Nem sírt, nem könnyezett, csak csókolja vala, |
| – Vérem a véreddel egy patakot folyjon, |
| Lelkem a lelkeddel mennyországba jusson! – |
| Azzal az ő kardját csakhamar felüté, |
| S bele ereszkedék szép mátkája mellé. |
|
|
