| – Istenem, istenem, hát én mért születtem, |
| Hogy ily szerencsétlen lett az én életem? |
| Mégis csúffá leve az én víg életem: |
| Így üli, így üli három királybíró |
| Elvesztő törvényem a bíró házánál, |
| A bíró házánál, Mezei Mártonnál. |
|
| – Hová mégy, hová mégy, Szép Szabó Orzsika? – |
| Így kérdi barátja, jó leány-barátja. |
| – Elmegyek, elmegyek a bíró házához, |
| A bíró házához, Mezei Mártonhoz. |
| Ott ülik énnekem elvesztő törvényem! – |
|
| Hogy ő elhallgata, úgy sírt, úgy kesergett… |
| Szóval így felmondja egyik királybíró: |
| – Ne sírj, ne keseregj, szegény Szabó Orzsik, |
| Mert az én törvényem téged meg nem ölhet. – |
| Másik királybíró szóval ezt feleli: |
| – Mert az én törvényem őt meg nem öleti. – |
| Mit hazudott, mit már a nagy királybíró? |
| Szóval így feleli átkozott Pap János: |
| – Biz az én törvényem őt meg is öleti! |
| Mert hosszú szilvásban, aszaló torkában |
| Hallottam sírását a kicsi gyermeknek. |
| Ő onnan kivette, csihányba aprítá, |
| Kitúrá a disznó jobb lábát s bal karját! – |
| Más két királybíró engede őneki. |
| Odament a nénje, tisztektől megkéré: |
| Adnák a kezire, hogy őt elkisérné; |
| Kezihez vevé a nénje és vezeté, |
| Nagy sokaság úton Orzsikát kiséré. |
|
| – Aj, kedves jó néném, hát mi hova megyünk? |
| – Az Isten házába, a templomba megyünk, |
| Mikor addig értek, és mégis csak hítta: |
| – Édes kedves néném, itt vagyon a templom, |
| Itt az Isten háza – hát még hová megyünk? – |
| – Eherré a dombra, a szőlő fejére. – |
| Mikor kiérének a szőlő fejére, |
| Aj a gödör készen, tövissel berakva! |
| Ahajt csak elrémül szegény Szabó Orzsik, |
| Hol a temetője, az ő vég-ideje. |
| Segesvári hengér a kezét megfogá, |
| S őt a tövis közé tüstént bebocsátá; |
| Töviset tevének még a fejére is s földet hánytak reá. |
|
| Akkor a testvére onnat eltántorga, |
| Orzsik ott marada tövissel berakva, |
| Tövissel berakva, földdel betakarva… |
| Strázsákat vetének gödör mellékire, erős őrizetre… |
| Strázsák ott hallgatták, hogy miket kesereg |
| Szegény Szabó Orzsik, hogy miket panaszol: |
| – Istenem, Istenem, jaj be nem gondoltam, |
| Hogy kamuka szoknyám koporsóm is legyen, |
| Patyolat gyolcs ruhám, szemfödelem legyen. |
| Az én történetem okozta ezt nekem. |
| De ó, én Istenem, hallgass meg most íngöm! |
| De verd meg Pap Jánost mind a mennyen s földön: |
| A maradékát is, Atyám, eltöröljed, |
| Nyomóssá e földön de soha ne tegyed! |
| De, ó, jó strázsáim most meghallgassatok! |
| Menjen el az egyik, menjen el ó, haza, |
| Az édesanyámhoz s a jó testvéremhez, |
| Nyissák ó, nyissák ki a varróládámat, |
| Vegyék ki, vegyék ki, mi van a fenekén. |
| Hagyják hazugságba átkozott Pap Jánost, |
| Mert ott van a gyermek, de halva született! – |
|
| Mikoron megkapta ott az ő testvére |
| Gyaluba takarva a kicsi gyermeket, |
| Az utcára vitte, ottan beszéltette |
| Doktort hoztak neki, meg is vizitálták, |
| Az Orzsik szavait igaznak találták. |
| Megismerték rajta, hogy halva született. |
| Akkor az ő nénje lábáról leesett, |
| Hogy halva vették föl ott a hideg földről, |
| Az édesanyja is abba pillanatba |
| Az édesapja is szekérre rakodott, |
| Innen elbujdosott, elment, elbujdosott, |
| Hogy soha is senki róla hírt nem hallott, |
| Jószága, birtoka mind másra maradott. |
|
| – Leányim, barátim, így higyj a legénynek, |
| Mert a legénynek van három hamis hite, |
| Egyik hamis hite: a kalap fejében, |
| Másik hamis hite: a bunda zsebében, |
| A harmadik pedig: a bocskor orrában. |
|
| Ne higyj a legénynek, a hamis hitűnek, |
| Széles pántlikákkal, apró édes csókkal, |
| Zörgő mogyoróval, csattogó dióval, |
| Mézes beszédekkel, sűrű hazugsággal. |
| Mert én hittem neki, sűrű hazugságnak, |
| S immár csúfja lettem az egész világnak. |
| Tudom, hogy fennmarad az emlékezetem, |
| Meddig a föld s világ, nem felejtnek engem; |
| Nem vettem én hasznát az én szépségemnek, |
| Csúffá tett az engem s csúffá az én végem: |
| Mert a halottnak is hármat harangoznak, |
| De Szabó Orzsiknak egyet sem konditnak! |
|
|
