| Egy leány a hegyek között, |
| Hogy egyedül pávát őrzött, |
|
| – Midőn szép leányzó, kérünk, |
| Tisztességes mulatságért. |
|
| – Ha veletek ugyan megyek, |
|
| – Hajtod pávádat forrásra, |
| Ha nem bízhatod azt másra. |
| Nem messze megy, majd meglátod. |
|
| Nem volt kedve, nagyon búsult. |
| Mondván, – érzem félelmemet |
| Hogy megcsaltok ti engemet. |
|
| Legyen szíved csendessége, |
| Ha egyikünk rosszat tenne, |
| A nagy Isten megbüntetne. – |
|
| Hogy elfáradt, amint leült |
| Mély álomba a szűz merült. |
|
| Hogy alunna, megvizsgálták. |
|
| A szűz hogy felkelt estére |
| Látván magát a pusztában, |
| Sírt és így szólt bánatjában: |
|
| – Ó nagy Isten, ki lakozol |
| Mennyben és reám vigyázol, |
| Mennyből hulló tűzlángokkal. |
|
| Most itt hagytak éjszakára, |
|
| Ah, szűzek jól meglássátok, |
| Kik még ezt nem próbáltátok, |
| Mint higgyetek legényeknek, |
| Hamis színes beszédeknek. |
|
| Hogy személytek meg nem vetik, |
| Higgyétek el azt valóban, |
| Akkor csalnak meg legjobban. |
|
| Mikor veletek csókolgatnak, |
| Akkor ördög van szívekben, |
|
| Ott is oly esküvést tésznek, |
| El nem hagynak, ha elvesznek, |
| Alig töltnek kis heteket, |
|
|
