Színem se vót, úgy búsultam…

Köntéd sarkán kiindultam.

Színem se vót, úgy búsultam,

A külüket meghallottam,

Aztán többet nem búsultam.

Mikor a nagy erdőn kimész,

Többet visszafelé se nézz,

Ne legyen szívednek nehéz,

Hogy az idegen fődre mész.

Idegen vagy, jövevény vagy,

Nincsen bücsüd, mert szegény vagy,

Idegenyek, jövevények,

Hagyjátok, hogy éljek én es,

Mondd meg világ a virágnak,

Tartson szeretőt magának,

Ne tartson ingem rabjának,

Szereteje bolondjának.

El es mennék, ha mehetnék,

A bánat elöl elfutnék,

De bánatim olyan nagyok,

Magamra egyedül vagyok.

Gyímesfelsőlok (Csík)

Néprajzi közlemények. (Néprajzi Múzeum és MTA Néprajzi Kutatócsoport időszakos kiadványa.) V. 1960., 14. (Dallammal) – („Virág” a legény kedvesét jelenti, ez a régies kifejezés a középkori virágének-költészetben gyökerezik.)