| Engöm hívnak Fábián Pistának, |
| A némöt szökött katonájának. |
| Nem viselöm szürke köpönyegit, |
| Nem is öszöm a némöt kinyerit. |
|
| Fekete főd termi a jó búzát, |
| Sűrű erdő neveli a betyárt, |
| Kocsmárosné, viselje hát gondját, |
| A jó Isten hordozza a baját. |
|
| Szöged felül fújdogál a szellő, |
| Gyün a zsandár, mint a záporeső, |
| Szögény Fábián, maga van egyedül, |
| Ű is fordul a fegyvere felé. |
|
| – Bátor szívem, szömbeszállok vélek, |
| Mögfelelök magyar beszédömnek!… |
| Jaj, Istenöm, de nagyot vétöttem, |
| Hogy a zsandártisztet agyonlűttem! |
|
| Jaj, Istenöm, halált köll szenvednöm, |
| Vagy örökös rabságot viselnöm! |
| Szögedön túl van egy akasztófa, |
| Hej, csak odáig lösz sétálásom. |
|
| Eltemetnek a némöt agarak, |
| Mögsiratnak az erdei vadak; |
| Inkább löszök sasok vacsorája, |
| Mint én lögyek némöt katonája! |
|
| Isten hozzád Szalonta városa! |
| Én már többet nem löszök betyárja. |
| Terömhet mán ződ fövet laposa, |
| Nem legeli a Fábián lova! |
|
|
