Gyöne Józsi siratója

Gyöne Józsi négy szép ökrét
Béfogá ő a járomba
S a nagy utcán leindítá.
Hát Szőcs Máris a kapuba
Azt kiáltja teli szájjal:
– Józsi, Józsi, Gyöne Józsi,
Ne menj a rétre takarni;
Ha a rétre mész takarni,
Ne menj a vízre feredni! –
Kilenc rendet feltakara,
Tizedikhez hozzáfoga.
– Lovász Józsi, jó barátom,
Feredjünk meg, azt kivánom!
– Én nem bánom, jó barátom,
Nagy kedved van reá, látom. –
Leüle a víz martjára,
Lehúzá fényes csizmáját,
Aba-posztó harisnyáját,
Leveté selymes bundáját,
Leoldá selyem ruháját,
A derekán általköté.
A nagy vízbe beléugrik.
Nincs a víznek rokincája,
Nagyobb a víznek mélysége,
Mint két karó nehézsége.
Ott esett az ő halála.
Aj be szépen harangoznak,
A harangot verik félre,
Rév-Komolló gyűl seregbe.
Osztán kifogták.
Gyöne Józsi négy szép ökre,
Vízbe, habba keveredve;
Gyöne Józsi piros vére
A nagy utcát megfestette.
– Nyisd ki anyám a kapudat,
Halva hozzák szép fiadat.
Nem zörgeti meg ajtódat,
Nem tapodja udvarodat.
Engem anyám ne sirasson,
Értem könnyet ne hullasson.
Sirasson meg az én mátkám,
Az én Pünkösdi Márikám. –
Zúg az erdő, zúg a mező,
Gyászba borult az esztendő.
– Édes Pünkösdi Márikám,
Víg szívedet gyászba hagyám;
Gyere rózsám, állj mellettem,
Ha nem beszélhettél velem!
– Akkor beszélhettem veled,
Mikor a bokrétát köttem.
Köttem negyvennyolc bokrétát,
Koporsódat őrizgetem,
Könnyeimmel öntözgetem.

Háromszék


Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata. 1902., 271-272.




Hátra Kezdőlap Előre