| Iratosi kerek erdő, kis erdő, |
| Vérrel vagyon belocsolva a mező. |
| Csattog a fa szépen, lassan, csendesen, |
| Jaj Istenem, mire visz a szerelem. |
|
| Szabó Gyula Horvát Jolánt szereti, |
| De a Jolán szülei nem engedi. |
| – Nem baj, Jolán, ha nem hagynak szeretni, |
| Majd meglátod, mit fogok cselekedni. – |
|
| Kihítta a zöld erdőbe sétálni, |
| Hogy ők ketten virágot fognak szedni. |
| Kiérnek a zöld erdőnek szélire, |
| Na most Jolán, térdepüljen elibe. |
|
| – Úgyse hagyom, hogy te legyél a másé, |
| Még az éjjel meghalunk mi egymásér. |
| Szabó Gyula revolvere de fínyes, |
| Jolánkának három golyó elég lesz. |
|
| Kettőt lőtt a Jolánkának szivibe, |
| Sírva borult annak a holttestire. |
| Gyászol mán az iratosi nagyutca, |
| Horvát Jolánt mostan viszik ki rajta. |
|
| Koporsóján környes-körül koszorú, |
| Megy utána édesanyja, szomorú. |
| Édesanyja, ha bemegy a szobába, |
| Ráborul a diófa-asztalára. |
|
| Sírva mondja: – Nincsen Isten az égbe, |
| Mert a lányom viszik a temetőbe. |
| – Tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, |
| Szabó Gyula, ilyen este hova mégy? |
|
| – Kimegyek az iratosi sírkertbe, |
| Rózsát viszek Jolánka holttestére. |
| – Szabó Gyula, hogy nem fáj a te szíved, |
| Hogy Jolánkád ilyen hamar megölted? |
|
| – Akkor nem fájt, de most rögtön meghasad, |
| Úgyis reám teszik mindjárt a vasat. |
| Elfutni én előle nem gondolok, |
| Fáj a szívem, jaj Istenem, meghalok. |
|
|
