| Bíró Ferenc Margit nevű leánya |
| Akinek ma tíz faluban nincs párja, |
| De Margitot sok legény csalogatja, |
| De legjobban Kiss Imre biztogatja. |
|
| Kiss Imrének más ütött a szivébe, |
| Üzenetet adott fel Cserépéknek, |
| Hogy ők egyszer el fognak oda menni |
| A bátyjával Cserép Zsuzsit megkérni. |
|
| El is mentek ők oda szombat este, |
| De Cserépné már a kapuban leste, |
| Egy pár szóval, páros csókkal fogadta, |
| Kiss Imrének az asztalnál helyt adtak. |
|
| Éjfél után egyet ütött az óra, |
| Kiss Imre már elindult a nagy útra, |
| De Cserépné e szavakkal kisérte: |
| – Holnap menjetek el a pap elébe. |
|
| Holnap menjetek el a pap elejbe, |
| Neveteket irassátok a könyvbe. |
| De hogyha ezt Bíró Margit megtudja |
| Leányomat örökre elátkozza. – |
|
| Éjfél után egyet ütött az óra, |
| Bíró Margit megy a falusi kútra. |
| Oly szomorú hírt hallott ő a kúton, |
| Alig tudott hazamenni az úton. |
|
| Alig várta, hogy korsóját letegye, |
| Egyenesen megy Kiss Imréék fele. |
| Be se megyen, csak a kaput zörgeti; |
| – Álnok szívű, ha megcsaltál, gyere ki! – |
|
| Ki is megy hát Kiss Imre a kapuba, |
| Bíró Margit e szavával azt mondja: |
| – Igaz-e, Imre, hogy megházasodtál? |
| A szívemre de nagy bánatot hoztál. |
|
| – Igaz bizony, Bíró Margit, szeress mást, |
| Úgy is régtől szeretjük mi már egymást. |
| – Álnok szívü, add ide a kezedet, |
| Hadd kivánjak néked boldog életet. |
|
| Agárkutya hordozza életedet, |
| Vegye el Isten a feleségedet, |
| Esztendeig és harminchat hónapig |
| Nyomjad, Imre gyászos ágyad fenekit! |
|
| Kilenc orvos orvosságát használd el, |
| Se ég, se föld soha ne fogadjon el, |
| Se ég, se föld be ne vegyen gyomrába, |
| Vessen ki a sírod két oldalára. |
|
| – Na most, Margit, add ide a kezedet, |
| Hadd kivánjak én is boldog életet. |
| Kötél által vesd ki az életedet, |
| Mer az Isten nem egymásnak teremtett! |
|
| Éjfél után egyet ütött az óra |
| Bíró Margit elindult a nagy útra. |
| Még ha köszöntek se nagyon fogadta, |
| Hazament és magát felakasztotta. |
|
| De amikor Kiss Imre ezt megtudta, |
| Éles kését a szívébe mártotta. |
| – Nahát, Margit, most megyünk már együvé, |
| Ha az Isten ugy rendelt el bennünket! |
|
|
