| Fodor Eszternek vót egy huszár kedvese, |
| De szomorán ment el hozzá egy este: |
| – Hallod, Eszter, mit mond a te jó anyád, |
| Ez életbe sohase enged hozzám. – |
|
| Fodor Eszter kifutott a konyhába, |
| Éles kése forog már a markába, |
| Meglátta ezt kicsi huga, kérdezte: |
| – Jaj, Istenem, Eszter néném, mit tettél. |
|
| – Hadd el, hugom, neked is megmutatom, |
| A nyakadat éles késsel levágom. |
| – Nem bánom én, Eszter néném, nem bánom, |
| Ha hazajön édesanyám, megmondom. |
|
| Fodor Eszter kifut az istállóba, |
| Édesapját még álomba találja, |
| Édesapját tizenkét felé vágta, |
| Darabonként a Tiszába dobálta. |
|
| Meghúzták a gyászlányok a harangot, |
| Ezer felé viszi a szél a hangot. |
|
| – Lányok, lányok, énrólam tanuljatok, |
| Huszárlegény szeretőt ne tartsatok. |
| Látjátok, én milyen bűnt cselekedtem, |
| Egy huszárér szüleimet megöltem. |
|
| Fodor Eszter kiment a temetőbe, |
| Ráborul az édesanyja keblére, |
| – Kelj fel, anyám, őtözz fekete gyászba, |
| Eszter lányod hervad a börtönházba. |
|
|
