238 Bethlen Miklós Teleki Mihálynak

1677. szeptember 28. Bethlenszentmiklós

Kegyelmed 2. de bizony nem tudhatom, Augusti vagy Septembris költ levelét 12. praesentis Septembris [most szeptember 12-én] vettem Zabolán; gondolom mindazáltal, hogy 2. Septembris kellett kelni, mert hiszem 2. Augusti előtt harmadnappal voltam én Kegyelmednél. Látom, Kegyelmed levele kezdeti panasz, hogy én igen elfelejtettem Kegyelmedet; de ha leveleim megmentek, az alig illik reám, mert én csakhamar Kegyelmedtől való elválásom után Vér György uram által, azután mindjárt Bálintfi Sigmond uram által, azután 28. Augusti harmadszor írtam Kegyelmednek, melyet küldtem Rédei uram kezéhez. Gyakrabban is írtam volna, de sem olyas matériám [okom] az írásra, sem módom az elküldésben nemigen volt; most is én bizony nem tudok mit írni egyebet, az mit 28. Augusti in generalibus terminis [augusztus 28-án általánosságban] írtam. Sok az hír, sok az hazugság, sok a temondád; de mi haszna emberséges embernek gondját avval szaporítani haszontalan? Míg Háromszéken mulattam,* piaci hírrel éltem inkább Brassóból s Kézdi-Vásárhelyről. Ott bizony néha jó hír volt, hogy Kegyelmed szerencsésen járt a német ellen; néha szegény Kende uramék és Székely László uramék arestálásáról [lefogásáról] és Zólyomiról való igen rossz hírek voltak.* Az kozákok ellen való munkája a töröknek kevés progressussal [előrehaladással], az két vajdának oda való tétele nem újság Kegyelmed előtt;* effélekkel papirossat töltenem talán nem illett s most sem illik.

Írja, látom, Kegyelmed, hogy német, honn lakós, futott magyar s Erdély is Kegyelmedet okozza. Az bizony dolog, hogy Kegyelmed az aránt elég boldogtalan, az publicum odium [általános ellenségeskedés] bizony megvagyon; de az mint Kegyelmed maga szépen vigasztalja azon írásába magát, hogy jobb Isten embernél, és mindennek úgy kell lenni, mint Isten rendelte, csak Kegyelmed tiszta lelkiismeretet viseljen, az vigasztalás Kegyelmedet el nem hagyja; azonba maholnap talán Isten az portáról jobb híreket ád és az dolgok jobbulván, az hírek is jobbulnak, az szó penig kevesedik.

Írja Kegyelmed, hogy úgy érti, hogy ide bé már sokaktól megsententiáztatott [elítéltetett].* Én ugyan olyat bizony nem hallottam, Zabolára menő utamba Béldi urammal lévén szemben 20. Augusti, őkegyelme discretusabb [titoktartóbb], hogy sem mint én előttem annyira kiterjeszkedjék; azonban úgy láttam, hogy a Daczó uram commissiója [bevádolása] végett búsult inkább* és annál is inkább, hogy azon dologról írván Kegyelmednek ex confidentia [bizalmasan], Kegyelmed balra magyarázta volna. Én az aránt is officium Christiani amici praestiti [a keresztény barát kötelességét megtettem]; úgy is értettem azután Rédei uram leveléből, hogy egybeboronáltátok azt az írást.* Az Isten is boronáljon, gyaluljon öszve benneteket, mert ha mind így megyen a világ, az mint most, bizony elveszünk miattatok nagy rendek miatt és az sok közküpü [rágalmazó] hazug ember miatt, akik magok alkalmatosságáért diffidentiát spargálnak [bizalmatlanságot hintenek el] naponkint az emberek között. Azután Béldi uramat nem láttam; kijövőbe Nemes János urammal sokat beszéllettem; noha az hadra el nem ment,* de úgy látom, Kegyelmednek nem gonosz akarója; de az ő szava is csak az, hogy ha a sok ocsmány temondád meg nem orvosoltatik, bizony elveszünk. Más oly emberrel mostanság szemben nem voltam, hanem az szegény atyámmal [Bethlen Jánossal]; ott az sok panasznál és beteg nyögésnél egyebet nem hallottam. Az nem pennára való.

Summáson, édes Uram, Kegyelmednek azt írhatom, hogy de publica salute [a közjólétről] minden jelekre nézve én desperáló [kétségbeeső] félbe vagyok és ha ugyan semmi az magyar expeditióba [hadi vállalkozásba] nem telik, munkálódjatok az haza megmaradásába az Istenért.

Kegyelmedre nézve én bizony Kegyelmednek háláadó szolgája vagyok, noha bizony tele torokkal mondják az tavalyi jó uraim, hogy nem ők, hanem Kegyelmed volt oka minden romlásomnak* és hogy ma is mind Kegyelmed patronussok [oltalmazójuk] és hogy maradékokig is terjedő ligájok [szövetségük] vagyon Kegyelmeddel és hogy maholnap így s amúgy leszen, ők így promoveálódnak [vannak segítve] etc. Sok volna dicsekedések s hejába való beszédek. De én tudván az emberek szokását, hogy magokat mással szokták menteni; tudván azt is, mit monda Kegyelmed Fejérváratt, mikor az atyám házánál Sárpataki, Nemes János és az urak, Kapy, Béldi, Rédei uramék ott valának, arra építtek többet, várván annak suo tempore effectusát [a maga idején következményét], mely is akár legyen akár ne, én Istenemhez, uramhoz, hazámhoz az hűséget, Kegyelmedhez az baráti kötelességet meg igyekezem tartani, csakhogy az uram [I. Apafi Mihály] előtt az mi kevés hitelem, egyebütt az mennyi tekintetem vagyon, csak avval igen hathatosan sem Kegyelmednek, sem másnak nem szolgálhatok, az mint azt Szt. Péteren* is Kegyelmednek megmondám.

Az magyar ügyet az mi nézi, abba kicsid és talám késő is az én tanácsom; de az mint Sz. Péteren is mondám, meglévén már az confoederátiók [szövetkezések], én bizony az magyarokat csak animálnám [bátorítanám], hogy ha az lengyel had kijőne, csak fognának az operatióhoz [hadművelethez], Kegyelmed jőne bé s urunk publice [nyilvánosan] mind portán, mindenütt mondana le az dologról, tacite [titokban] azonba, az mint lehetne, segíttenők szegényeket;* mert úgy látom, eb a török, kutya a német és ezek ketten megemésztenek bennünket; ha penig valami szerencsécskét adna Isten, mindjárt a mellé állana az török; ha vesztenék penig, úgy sem lennének igen sokkal rosszabbúl mint most, mert una salus victis nullam sperare salutem.* Ha penig a lengyel had is sine spe refugii et quarterii [menedék és kvártély reménye nélkül] ki nem jő, a török is csak ebelkedik, mit tudnak szegények tenni, hanemha visszamennek. Tudom ugyan, hogy a török, ha operatióhoz fognak is, ha tractára [tárgyalásra] visszamennek is, mindenként csak bűzt költ miattok hozzánk; de hát mit tud ember tenni? mégis jobb volna, conjunctim [együtt] békelleniek, mintsem privata gratiára [magánkegyre] haza bolondoskodni egyenként. Az brandenburgus levele alkalmatosságával mind élhetnének, kinek bizony elég válasz volna urunktól:* Quod ad res Hungaricas attinet, nec pax, nec bellum in nostra, sed omnia in Turcae potestate sita sunt [ami a magyar ügyeket illeti, sem a béke, sem a háború ügye nincs a mi kezünkben, hanem minden lehetőség a török hatalmában van].

De lám engem a Kegyelmedhez való confidentia [bizalom] sok bolondságra terjeszkedtet; most penig az a híre, hogy a magyarok Kegyelmedet árulónak tartják és hogy Kegyelmed a némettől kétannyi pénzt vett fel, mint a franciától, melyet a magyarok Kegyelmednek aperte [nyíltan] meg is izentek volna, és hogy most egy része a lengyelhez ment volna etc., más része Szilágyban fluctuál [habozik];* hogy Kegyelmed házát, jószágát felverték volna; rövideden megmondva, hogy Kegyelmed nekik nem tetszenék, sőt miattok periclitálna [veszélyben forog].

Ha hosszas írással vétettem, vagy ha kevés ez is, bocsánatot várok. Hidgye Kegyelmed, ha az Kegyelmed hozzám mutatott jóakaratját hamis fonttal mérném, ennyire nem terjeszkedném; de én kívánom Istentől, hogy mind Kegyelmed, mind én boldog állapotba mutathassunk synceritást [őszinteséget] nemcsak szóval, hanem ugyan valósággal egymáshoz. Ezek után stb.

Sz. Miklós, 28. Septembris 1677.

Bethlen Miklós mpr.

[P. s.:] Pro. 1. Novembris rebesgetnek gyűlést Beszterczére. Elég akadályos leszen az messze lakóknak; ha a pestist nézzük, majd jobb lenne olyan hely, az melyen már az Isten csapása meg kezdett szűnni, mint Fejérváratt, mint az hol ezután várják magokra. Nincsen az is szó nélkül, hogy olyan szélybe intézik; sok a popule [nép] vonítássa.

Gergely, 7. 504–508. Nr. 351. Eredeti.




Hátra Kezdőlap Előre