245 Pápai Páriz Ferenc Tótfalusi Kis Miklósnak

1681. június 1. Nagyenyed

Amszterdamból két leveledet vettem, s ezekből örvendezve értettem, hogy jó egészségben vagy, sőt elkezdett művedet szerencsésen viszed előre. Bizonnyal hidd is el, hogy minden emberséges ember szerfelett örvendezik annak a nagy jónak, ami a Te bábáskodásoddal készül e megpróbáltatott haza számára.

Így történik az gyakran, hogy az Isten – nálunk bölcsebben – egyéb terveket szövögető embereket más, nem kevésbé hasznos dologra fordít.* Ama mesterség éppen úgy ékességére szolgál bármelyik tanult embernek, mint az iskolázatlan népből származónak. És azt is tapasztaltuk, hogy a nyomdászmesterséggel, kezdettől fogva mind a mai napig, az egyházban tekintélyes és kegyes, buzgó férfiak foglalkoztak. Így e hazában, az előző század folyamán Heltai Gáspár, ama socinianus* idők hatalmas ostora, tevékenykedett ezen a téren érdemlegesen. A mi emlékezetünkre pedig Kertész Ábrahám, a hasonlóképpen tudós férfiú. De mit szóljak a külföldiek közül Plantinusról, akit a nagy Lipsius stílusa fényének nevez, a Stephanusokról, Elzevirekről, Blaeukról, Jansoniusokról, ezekről a szorgalmatos férfiakról, kitűnő matematikusokról, tökéletes mesterekről?* Haladj tovább, tehetséges ifjú, azon az úton, amelyen elindultál, és ne hagyd, hogy valamelyik finnyáskodó főiskolás diák ellenkező irányba tereljen. Ez a mesterség nem tesz téged érzéketlenebbé a tudományok iránt; ez ugyanis – mondom neked – az összesek közül az [egyedüli], amelyik valósággal árasztja magából az értelmet. Ez semmiben sem leszen ártalmára sem filozófiai, sem teológiai tanulmányaidnak. A főtiszteletű püspök úr [Tofaeus Mihály] is a zsinattal együtt örvendezett ennek a felőled való híresztelésnek.

Bárcsak állna helyre a béke, mire visszatérsz hozzánk. Fejedelmünk őnagysága [I. Apafi Mihály] a hatalmas szultán [IV. Mohamed] ilyen értelmű parancsára, saját erdélyi csapatai, a budai pasa és a román fejedelmek [Şerban Cantacuzino és Gheorghe Duca] kíséretében, augusztus elsején hadat indít, hogy – ha Isten is úgy akarja – vigye vissza Magyarország tíz esztendő óta otthonából kiűzött Izraelét.* Cyrusunk már akadt, Zorobábel* is fog kerülni. Segítsetek imáitokkal, hogy az Isten, a fohászoktól és könyörgésektől meggyőzetve, emelje fel [Zorobábel] egyébként önmagában erőtlen és fegyvertelen kezét.

Te, igen jeles férfiú, miközben ezeket hallod, ne hátrálj meg a bajok elől, még szűkös körülmények között sem, melyek várhatnak reád, miután az ellenség elrekesztette az utakat, hanem éppen ellenkezőleg, merészebben törj előre. Legyen szerencsés a téged annyira istápoló nagy Blaeu, akit Te művészeted tanítómesterének vallasz.* Áldja meg őt az Isten hosszú, szerencsés évekkel. Továbbra is adjon neki lelkesedést meg erőt, hogy ő, akinek családja nemzedékeken át a keresztyén világ számára olyan régóta annyira eredményesen végzett ragyogó és egyben hasznos munkát, ne vonja meg segítségét Erdélynek a hatalmas országok között alig észrevehető szegeletétől sem.

A remény, amelyet bennünk keltettél – hidd el –, a mieink közül napról napra sarkantyúzza és lélekben erősíti azokat, akik valamivel próbálkoznak a tudományok területén, mihelyt elhitetik magukkal, hogy irodalmi alkotásaik, amelyekbe beleőszültek, haláluk után is élni fognak. Agamemnon előtt szintén éltek bátor férfiak, de nem akadt avatott megéneklőjük.* A mi magyarjaink kezdettől fogva nyomtatgattak ugyan, de a pontos nyomtatvány mégis hiányzott. Azt készítsd el Te számunkra, Isten segedelmével, és visszatérve azzal boldogíts minket. Hogy ez így legyen, leghőbb fohászokkal kérem az Istent, akinek oltalmába ajánllak továbbra is téged és azt, amit elkezdettél.

Enyeden, 1681. június i-én.

Pápai Páriz Ferenc, orvosdoktor

Jakó Zsigmond fordítása latinból

Nagy, 414–416. Nr. 7.




Hátra Kezdőlap Előre