Üdvözlet a Tiszteletreméltó Férfiúnak, Daniel Ernestus Jablonski Úrnak, a Felséges Brandenburgi Választófejedelem [Frigyes Vilmos] udvari prédikátorának.
Nagy és csekélységemhez nem illő dicséretekkel tisztelsz meg engem, Tiszteletreméltó Férfiú, azáltal, hogy nemcsak váratlan, hanem éppen ezért igen kedves leveleddel keresel fel engem* – akit csak barátaimnak egyszeri ajánlása révén ismersz –, hanem némi szerepet is tulajdonítasz csekélységemnek azon a területen, amelynek bemutatására kiváló férfiak vállalkoztak. Népünknek régi szégyene az, sokaknak régi, sőt jogos panasza – s ezek között Johannes Laetus nem is tudja visszatartani magát attól, hogy hozzáfogjon feljegyezni a magyarok és a szomszéd erdélyiek egyházi eseményeit, ami addig senkinek sem jutott eszébe. Ám nekünk, kicsinyeknek, az előttünk fáradozók iránti kegyelet nem engedi feltételeznünk róluk, hogy ők megfeledkeztek kötelességükről, és ezen a téren nem végeztek semmit. Ezt nagyobb biztonsággal tehették, sok szócsatát víva az Evangélium ellenségeivel. De amit írtak, azon művek egy része elpusztult az idők állandó viszontagságai között, részint homályban rejtőzhetnek magánosoknál vagy esetleg a tudomány iránt nem fogékony utódoknál. Én, amennyire engem az Úr a közügy szolgálatára méltónak tartott, minden követ megmozgattam, hogy ezt az annyira szembeötlő szégyenfoltot népem arcáról legalább valamennyire lemossam.* Nem szűntem meg mai napig is kérni azok segítségét, akiktől valamennyire is hasznos közreműködésre számíthattam, hogy a különböző helyekről összeszedett anyagból legalább egy valamelyes gyűjteményt állíthassak össze. Mindeddig azonban nem éppen semmi, de bizony nem sok az eredmény. Mégis bármennyi is ez, meggyőzve a te kérésedtől, munkához fogok látni, hogy feljegyzéseimet valamelyes rendbe szedjem, egységbe foglaljam, és minden tekintetben alávessem bírálatodnak, a te művedbe – belátásod szerinti megfelelő helyre való – beiktatás végett. El fogom pedig hozzád juttatni, úgy remélem, ezen a télen teológiánk néhány diákja útján, akik innen Isten vezérletével a ti oderafrankfurti egyetemetekre igyekeznek, hacsak feltett szándékukban a szomszédos ügyek valamelyes gyászos kimenetele meg nem akadályozza őket, mivel – mint mondani szokták – üllő és kalapács között vagyunk.*
Bárcsak Isten Frigyes választófejedelem őfelségének azt a sugallatot adná – és azt főként a választófejedelmi tanács legfőbb elnökének, a kiváló Danckelmann úrnak mint szószólónak és közvetítőnek az útján, akit a mi Teleki [Pál] grófunk mint jámbor és emberséges személyt melegen ajánlott nekünk –,* hogy pártfogók-nélküliségünkben, a mi dolgainknak ebben a zűrzavaros és elesett állapotában, az itteni eklézsiák és iskolák reformátusai reménységének táplálására és jövendő hasznára a frankfurti egyetemen létesített valamelyes ösztöndíjat juttasson kegyesen az oda utazni szándékozó diákjainknak. Ezáltal ebben a mi enyedi kollégiumunkban a Brandenburgi-alapítvány, amely egykor Erdély dicsőséges emlékezetű fejedelme, Bethlen Gábor és az ő felséges hitvese, Brandenburgi [Katalin] őrgrófnő, Johannes Sigismundus választófejedelem leánya uralkodása idején szerencsésen kezdetét vette, eme oly emlékezetre méltó gyarapítással a Brandenburgi névre soha el nem múló dicsőséget és fényt hozzon. Amiképpen Isten könyörüljön mirajtunk, azonképpen az elesettek vigasztalására és a nyomorultak reménységének táplálására állhatatosan őrizzen meg épségben minden bajtól titeket is.
Enyeden, 1696. augusztus 20, napján.
Puskás Lajos fordítása latinból
Nagy, 434–436 Nr. 18. Eredeti.