Felséges és kiváló Fejedelem!
Felségtek levelét és követét, miután az út viszontagságaitól végre megszabadult,* csak most áprilisban volt módom látni, s bennük a királyi erény hírére már rég föltámadt reményemet nemcsak beteljesítő, hanem messze meghaladó kegy megnyilvánulását üdvözöltem. Majd meghallgattam ama méltósággal teljes szónoklatot,* és átvettem királyi bőkezűségtek gazdag ajándékait, e pompás paripákat és ékes lószerszámokat, amelyeket más kitüntetésére s dicsőségére szánt Nagyságtok, de közben a magáét is tovább öregbítette velük. Ám e dolgokat úgy fogtam föl, felséges Fejedelem, mint amelyekben személyem s nem érdemeim vétettek számba, hiszen amit ebben az ajándékban kaptam, nem a megajándékozotthoz méltó, hanem az adományozóhoz.
Elhatároztam tehát, hogy a kitüntetést, mellyel megelőztetek, hálatelt szolgálattal viszonzom – s bárcsak úgy tudnám megszolgálni, hogy tetteim alkalmasabbnak ítéltessenek a hála kifejezésére, mint szavaim! Most azonban csak azt az egyet s legfontosabbat ajánlom föl, amire képes vagyok, tudniillik lekötelezettségemet – kiváltképp mivel nincs kétségem afelől, hogy ama dolgokban,*+ amelyekre immár a keresztény világ java és Felségtek becsülete érdekében teszek erőfeszítéseket, biztos menedék kínálkozik számomra tapasztalatból ismert királyi bőkezűségteknél.
Egyébként István×* gróf távollétében, akit már meglehetős régen várok, Felségtek említett követe és familiárisa elmondott egyet s mást a gróf követjárásáról. Miután meghallgattam, rövid, de hiteles és pontos választ adtam neki, arra kérve Méltóságtokat, hogy e nemes, szent és hasznos ügyben megkezdett tevékenységet az eredeti célkitűzés szerint méltóztassatok folytatni, s ha fölszítottátok a reményt, adjatok segítséget is,+ nehogy a halogatás ellankassza+ azt az ügyet, amelyben fontosabbnak tartom az állhatatosságot, mint a pillanatnyi föllángolást – főként hogy látható legyen: nem üres fitogtatásnak szánjuk, hanem komolyan vesszük ezt az ügyet!
Magamat s mindazt, ami vagyok, Méltóságtoknak ajánlom, akit az Úr méltóztassék megőrizni a maga dicsőségére s valamennyiünk javára!
Kelt Budán, az Úr 1448. esztendejében, május hó 28-án.