38 A Váradi püspök levele Miklós pápa úrnak+ a kormányzó megbízásából

Szentséges és boldogságos Atyámnak és Uramnak, V. Miklós pápa Úrnak, igen kegyes Uramnak.

 

Boldogságos Atyám és szentséges Uram!

Midőn az ország nagyságos kormányzó ura, egyéb teendőivel lévén elfoglalva,* e napokban azzal bízott meg engem, hogy helyette és az ő nevében mind az ő, mind az ország dolgairól, valamint arról, hogy mi a szándéka és mik a további tervei azzal a legutóbbi áthelyezéssel* kapcsolatban, amelyet – mint hallottam – Szentségtek az erdélyi meg a váci püspök urakat illetően foganatosított, adjak írásos tájékoztatást Szentségteknek – noha a tárgy más, nálam jelesebb előterjesztőt kívánna meg Szentségtek előtt, mégsem akartam e tekintetben megtagadni a kormányzó úr akaratának a teljesítését, nehogy úgy lássék, mintha hanyagságommal akadályoznám.

Először is arról tudósítom tehát Boldogságtokat, hogy ez ország állapota, következésképp a kormányzó úré is, meglehetősen zaklatott* és zilált: a félelemnek és szorongattatásnak nem csupán számos előjelét tapasztaljuk, hanem bekövetkeztüket is. Mert kívülről a hitetlenek, belülről pedig a cseh husziták készítenek elő, sőt hajtanak végre támadásokat; de még egy harmadik, ezeknél is szinte gonoszabb bajtól kell tartanunk: a belső viszály magvait itt hintik el az ajtók előtt, s ha egyszer kikeltek, veszedelmeinket tetézni sem lehet majd tovább. Ezalatt a kormányzó úr kivont fegyverrel hadakozik az említett husziták ellen+, mert ha ezek támadásait sikerül valamiképp akár megszelídítenie, akár letörnie, könnyebb lesz szembeszállnia, illetőleg hathatósabb segítséget tud nyújtani a többiekkel szemben is. Ami pedig a törököket illeti, ott még mindig tart a háború; mert a körülmények figyelembevételével nemrég ugyan alkalmas lett volna velük a fegyverszünetről tárgyalni+ és azt elfogadni, de (ha szabad így mondanom) mind ez ideig ellenünk dolgozott a közvetítő,* s ezért nem valósult meg a dolog. A közvetítő ugyanis – mint mondják – attól félt, hogy ő a mi békénk miatt fog háborúba bonyolódni.

Egyébként ami az említett áthelyezéseket és egyházakat illeti, a kormányzó úr arra számított, hogy kívánsága más formában teljesül – mármint Miklós dékán úr személyét tekintve, akinek az előléptetése – miként remélte – az ő ügyeinek támaszt, az országnak hasznot, az illető egyházaknak pedig nyugalmat és békét fog hozni. Miután azonban Szentségtek kegye s a maga szerencséje lehetőséget adott neki arra, hogy körünkből eltávozzék,* a kormányzó úr megelégedett azokkal az áthelyezésekkel, amelyek most a nevezett Miklós dékán úr gondoskodásából történtek* – akinek így legalább a szeretetét birtokolhatjuk majd, ha már testi mivoltában ide kötni nem tudtuk! A kormányzó úrnak tehát az az óhaja, az a vágya és az a kívánsága, hogy Szentségtek tartsa erős kézben ezeket az áthelyezéseket – amelyek terén itt minálunk már csak az az egy hiány mutatkozik, hogy az erdélyi püspök úr nem hajlandó* hozzájárulni ahhoz, hogy az erdélyi egyháztól áthelyezzék. Szentségtek feladata tehát, hogy valamiképp megszerezze tőle a hozzájárulást, mert csak így látszik lehetségesnek megfelelőképp gondoskodni a mondott egyházakról.

Végül pedig a váci egyházra főjegyzőjét, Vince mestert ajánlja a kormányzó úr azok alapján, amiket korábban írt Szentségteknek, és amelyeknek kívánsága szerinti teljesültét várja és óhajtja.

Ennyi az, Boldogságos Atya, amit ezekkel az ügyekkel kapcsolatosan a kormányzó úr elképzeléseiről megtudtam, és amelyeket tisztelendő atyámmal, Bálint testvérrel, Szentségtek penitenciáriusával is hosszasan megbeszéltem. Az ő tájékoztatásából részletesebb felvilágosítást nyerhet majd Boldogságtok, akinek alázattal borulok le a lábai elé.

Kelt Váradon, az Úr 1449. esztendejében, október hó 20-án.




Hátra Kezdőlap Előre