35 György cseh királynak+

Felséges Fejedelem!

Itt járt felséges király urunknál a nagyságos és nemzetes Jan Giczinsky×, és ékes szavakkal hosszasan beszélt őfelségének mindarról, ami alkalmasnak és méltónak látszik mindkettőtök országának békéje és egyetértése szempontjából. Ugyanakkor király urunktól értesülhetett annak őszinte jószándékáról – hogy tudniillik őfelsége mindenkor kész volt megőrizni, sőt mindenkor óhajtotta is Felségtekkel s országotokkal a békés, egyetértő, baráti viszonyt, ha számtalan, az Isten, az igazságosság és a kölcsönös szerződések ellenére elkövetett sérelemmel és kártevéssel+ módfelett nem akadályoztátok s nem ingereltétek volna őt. Felségteket is, Viktorin herceget×+ is igen gyakran figyelmeztettük, de soha nem gondoskodtatok a károk jóvátételéről, vagy annak megakadályozásáról, hogy bekövetkezhessenek. Minderről s további itteni értesüléseiről részletesebben is beszámolhat majd Felségteknek Jan Giczinsky úr.

Lehetséges ugyan, Felséges Fejedelem, hogy Felségtek megelégszik Jan úr beszámolójával; mindazonáltal szokásomhoz híven és a közbéke vágyától indíttatva a magam részéről is szeretnék néhány őszinte szót szólni Felségtekhez, abban a reményben, hogy Felségtek türelemmel meghallgatja, és nem érti félre őket.

Jól tudja Felségtek, hogy a többi urak sorában nem én voltam az utolsó, sőt bízvást mondhatom: azon elsők között voltam, akik kezdettől fogva azon munkálkodtak, hogy a testvériség, a barátság, a békés egyetértés létrejöjjön és megszilárduljon említett király urunk és Felségtek, illetőleg országaitok között. Valóban mindig erre vágytam, amikor pedig szükség volt rá, tanácsoltam is, hogy ne csak tárgyaljatok e barátságról és békés egyetértésről, hanem jól meg is őrizzétek azt. Márpedig hiszem, sőt határozottan tudom, hogy a mi király urunkon egyáltalán nem múlott, hogy mindaz, amiről tárgyalások folytak, maradéktalanul meg ne tartassék; az esetben pedig, ha – mint szomszédok közt olykor megtörténik – alattvalói jelentéktelen kárt okoztak, ő mindenkor kész volt azt kellő helyen s időben jóvátenni is.

Ezzel szemben, Felséges Fejedelem, úgy gondolom, már Felségtek is jól tudja (hiszen ennyire nyilvánvaló tény nem kerülheti el figyelmét), hogy Felségtek alattvalói mily kevéssé tartották, s most még kevésbé tartják meg akár a régebben, akár a legutóbb kötött szerződéseket és vállalt kötelezettségeket. Felségtek alattvalói ugyanis immár nem csupán jelentéktelen károkat okoznak, mint korábban, hanem minden jogos és elfogadható ok nélkül nyílt háborút folytatnak király urunk és országa ellen – sőt ami még súlyosabb: sokan annak állításától sem riadnak vissza, hogy ezt Felségtek engedelmével cselekszik. Ha ez így van, súlyosabb sérelem már nem is érheti a hűséget meg a szerződéseket!

Igaz, Felséges Fejedelem, e téren nem az én föladatom megítélni, hogy igazak-e az állítások; a tényeket azonban, amelyeket látok, nem dicsérhetem – főleg miután Felségtek oly régóta nem tartja szemét azokon, amelyekre pedig ügyelni a kötelessége volna. Tudja meg ugyanis Felségtek, s higgye el nekem, aki király urunk őfelsége gondolatait és szándékát már alaposan kiismertem: király urunk oly jó szándékkal s jóakaró szívvel viseltetett Felségtek iránt, hogy sem szerencsében, sem szerencsétlenségben nem kívánhatott vagy találhatott volna Felségtek őszintébb testvért és szilárdabb támaszt, mint amilyen ő lett volna. És továbbra is őszintén mondom: súlyos kára származik abból Felségteknek, ha egy ilyen erős testvért meg nem tart magának! Megtarthatja pedig, ha lerója iránta való kötelezettségét, s nem veszi pártfogásába azokat a gonosztevőket, akik sem Istentől nem félnek, sem az emberektől nem tartanak. Gondoskodjék tehát Felségtek a közbékéről, és vagy tegye jóvá, vagy torolja meg sérelmeinket, eleget téve ezzel mind a maga kötelezettségének, mind a mi várakozásainknak. Én pedig a magam részéről nem hagyok föl azzal, hogy ahol szükséges, munkával és tanáccsal támogassam mindazt, ami a közbéke és kölcsönös testvéri jó viszony megőrzésére irányul.

Ezeket kívántam Felségteknek megírni azzal az őszinte bizalommal, amellyel Felségtek iránt érzek. Ha többet mondtam volna, mint Felségtek óhajtotta, szeretetemnek s ne vakmerőségemnek rója föl!

Kelt Nagyszombatban+, az Úr 1466. esztendejében, december 19-én.




Hátra Kezdőlap Előre