Faludi Ferenc
Remete*

1.
A kemény kősziklák kietlen kebelében,
Járatlan barlangok elrejtett mély öblében,
 A vadon erdők közt találtam kedvemet,
 És lelkem-kihültig itt töltöm éltemet.
2.
A büszke szin világ sétáljon fris bársonyban,
Egy kevés ronggyal is béérem én azonban.
 Maholnap a kigyók felbontják testemet,
 Az apró férgecskék elosztják bélemet.
3.
Tobzódó torkosok felkészült jó lakási,
A borral töltöző iszákok tombolási
 Nem kisztik torkomat; énnálom édes iz
 Egy marok fűgyökér, egy ital forrásviz.
4.
Ha búba merülek, ha szivem kezd lankadni,
Ébreszt a forgó ég, vigasztalást tud adni,
 Éjjel a csillagok viditják szivemet,
 A hajnal felderül, meghozza kedvemet.
5.
Ha test, vér megindul, háborgat rut ostrommal,
Böjttel sanyargatom, megtöröm ostorommal,
 Tüskébe keverem áruló testemet,
 Igy óltván tüzeit, megmentem lelkemet.
6.
Eltelvén napjaim, nem félek a haláltul,
Elválok örömest ez árnyék rossz világtul,
 Ohajtva járulok tehozzád Istenem!
 Jutalmam, örököm, kincsem és mindenem.
7.
A lelkem öltözik, reméllem fényességbe,
A csontom itt hever, mig társul megyen égbe,
 Egy buzgó gondolat engem itt temete;
 Ha kérded, ki valék: – egy szegény remete!



Hátra Kezdőlap Előre