Teleki József
Az Atyafiúi Barátság Oszlopából*

(Részlet)

 

Te! kihez köt vala nemcsak atyafi vér,
Hanem ami annál drágább lánc s tovább ér,
Az igaz barátság állandó hűsége,
Mely síromban kísér s ott sem lészen vége,
Te! akinek hamvát, míg megöl bánatom,
Szívemből kiforró könyvekkel áztatom!
Oh! kedves Eszterám! magam kedvesb fele!
Kivel volt, van s lészen szívem, míg vér, tele!
Te meghalál s hogy-hogy lehet, hogy én élek?
Elszakadhat-e hát két eggyé vált lélek?
De élek-é vagy csak hogy élek, képzelem,
S valami mély álom hiteti el velem?
Mert élet-é melyhez képest a halál kincs,
Melyben már csak gyászt látsz, akármeddig tekints?
Élet-é a napot, hogy még szemlélhetem,
Vidító erejét, ha nem érezhetem?
Élet-é szívemet, hogy még a vér járja,
Ha elfojtva tartja a mély bánat árja?
Élet-é az éltet tartani teréhnek,
S a természet ellen örülni végének?
A halálra mint főbb orvosra vágyódni,
Hogy késik, sőt, hogy nem siet is, aggódni?
Élet-é az ilyen vagy csak lassú halál,
Melynél kínosabbat Phalaris sem talál?
Bizony az életről, ha jól gondolkozom,
Ezt az igazságot méltóbban kihozom:
Te élsz, én holtam meg; te örvendsz, én sírok,
S mint az igaz megholt magammal sem bírok:
Mert néked a halál élet ajtaja volt,
De bennem azólta is az élet megholt:
S amely sírban néked csak testedet tettem,
Abban elevenen magam eltemettem,
Músám! ámbár te is érzed e bánatot,
S szívemnek nagy sebe reád is elhatott:
De mégis ha szólhatsz, mentsd meg fájdalmomat,
S felettébb valónak tetsző siralmomat:
Mondd meg, de ingyen sem cikornyás versekkel,
(Ahol a szív sebes a pipere nem kell)
Mondd meg, hogy annyi gyászt szerzett ez esztendő,
Hogy eltörlésére nem elégedendő
Akármily jól s hosszan folyjon az életem,
Elhagyván, kikért azt leginkább szerettem,
Mondd meg s e példában győzd meg a világot,
Hogy hijában keres itten boldogságot.



Hátra Kezdőlap Előre