Föld! kinek határát az Isten őrzötte, |
Hogy háború lángja csak nem is érhette, |
Békességben a sok veszelyt távul nézte |
Szabadság, áldomás, bőség ékesíte. |
|
Föld! kit a jó Isten minden változástól, |
Megmentett fegyveres kéznek rontásától, |
Ki nyertes tábornak nem félsz haragjától, |
Sem erőszakosnak rád rohanásától. |
|
Mondd meg, édes Hazám! Istennek kegyelmét, |
Isméred-e vajon különös szerelmét, |
Látván sok népeknek szörnyű veszedelmét, |
Egyéb országoknak sűrűn vett sérelmét. |
|
De miért kérdezlek? ám látod miképpen |
Népek a népekre toldulnak szüntelen, |
A tábor tábort űz hegyeken völgyeken, |
Mint árvíz, úgy szakad erő erő ellen. |
|
Lásd meg, ím a mezőn, melyen sok keresztet |
Rakott szántóvető, most temet testeket, |
Réten, kin takartak volt sűrű rendeket, |
Most gödörben hánynak felpuffadt dögöket. |
|
Vad vagy, ha mindezek szemedben nem tűnnek, |
A sok jajgatások, melyet eresztenek, |
Elrabolt városok, felprédált vidékek, |
Könnyeket, zokogást, szánást nem préselnek. |
|
Vedd észre sorsodat, szemlélvén ügyöket, |
Boldog csendességben te mívelsz földeket, |
És danolva kapálsz sok fürtös töveket, |
Nyájas mulatsággal szedsz szép gyümölcsöket. |
|
Nem félsz, hogy fegyveres házadból kizárjon, |
Kertedbe béhágván marhástul elhajtson, |
Eltakart keresményt boltodból kihozzon, |
Prédáló portázó jól meg is botozzon. |
|
Vagy hogy elpusztulván elhagyjad házadat, |
Már öregségében idősebb társadat, |
Kedves gyermekidet; és rokonságidat, |
S házról házra vigyed üres tarisznyádat. |
|
Mely nagy dicséretet kell adnod Istennek, |
Ki kezétől mentett fene fegyveresnek, |
Hétszáz holdnapja múlt, hogy az ellenségnek |
Tábora nem érte határit földednek. |
|
Nincs buzgó sziveknek oly ájtatossága, |
Nincs szelid lelkeknek oly nagy buzgósága, |
Kit nem érdemelne az Isten jósága, |
Nagy ezen vett jókért lelkünk adóssága. |
|
Ily jódat esmérvén adj hálát az Úrnak, |
Szánakodjál sorsán felebarátodnak, |
Szíved égbe emeld, keresztyén világnak |
Mennyből kérj oly jókat, mint vagyon magadnak. |
|
Meg ne szűnjön nyelved zengeni éneket, |
Hálaadó szívből mondj víg dicséretet, |
Emelvén felfelé nem véres kezedet, |
Engeszteld, mint lehet, a te Istenedet. |
|
Mondd: Uram! ne keverj mérget poharadban, |
Népekre ne ontsad azt bosszúságodban, |
Ítéletet reánk ne tégy haragodban, |
Ez álnok világot ne veszejtsd bosszúdban. |
|
Hogyha csapásiddal mutatod hatalmad, |
Bosszúságodban is ne muljon irgalmad, |
Eléggé tündöklött már véres pallosod, |
Ne terjedjen, kérünk, vasvessződ s csapásod. |
|
Haragodtól ugyan pokol és menny reszket, |
De bűnöst, ki megtér, soha el nem veszted, |
Ez reménység szívben vigasztalást ejtett, |
Mivel kegyelmedet gyakran ismérteted. |
|
Parancsolj tehát már véres pallosodnak, |
Hüvelyébe térjen, mondd a királyoknak, |
Hamar békességet népeknek adjanak, |
Hálaadó szívvel elődbe álljanak. |
|
Néked pedig, Hazám! kinek határában |
Boldogság, és bőség virágzik javában, |
Tovább is, kívánom, Isten hatalmában, |
Részesülj, örvendezz, maradj áldásában. |
|
|