| Magamat felejtve hallom szózatodat, |
S szivembe temettem mennyei hangodat, |
Érdemes fajzása fejedelmi vérnek! |
Ó mely jó esméred szerencsétlenségnek |
Elfedezett képét! – Látod te messzéről, |
Hány mennykövet igér felleges egéről? |
Jól van – add tudtomra, hogy én is rettegjek, |
Én is barátimmal sirjak, keseregjek. |
Hidd el, oly sziv dobog nekem is mellyemben, |
Melyet a szabadság lelkesít testemben. |
Tudom őseimnek temetőhelyeket, |
Tudom, hány döféssel űzte ki lelkeket |
Ellenség fegyvere. Magyar hívségekből |
Vehet részt egy gyermek atyai szivekből. |
| Iszonyú álmokkal töltöd éjszakádat, |
Csak a szomorú hold hallja bús nótádat, |
Ott, hol emberségünk kínzó eszközei |
Készülnek, mint Etnán egek mennykövei. |
Mátyás, lám, te erre hordván fegyveredet, |
Irgalom templomán hagytad nagy nevedet, |
Elzárattatik ez mostan fiaidtól, |
Rabkiáltást hallasz szabad országidtól. |
Hitetlen köszönet! Rettentő változás! |
Gyászos emlékezet! Szomorú átkozás! |
| Úgy van, ne irtózzunk egymás vallásától, |
Bár ezt Luthér szülte, s amaz Genevától |
Kölcsönözött hitet: egy vérbül születtünk, |
Egy szabadság édes tején neveltettünk. |
Menjen bár barátom tornyatlan házában, |
Hogy ott Istenének áldozzon magában, |
S én fényes templomom márvány küszöbére |
Lépjek teremtőmnek dicsőitésére: |
Csekély meghasonlás – ez nem ád hatalmat, |
Hogy megtapodjak egy szabad birodalmat. |
Szégyelni kell most is ama nagy nemzetnek, |
Mely szentségtörését vélte tiszteletnek |
Lenni, mikor úgy bánt Stuárt Máriával, |
Mint a legdühösebb pogány prédájával. |
Ártatlan áldozat, mit vétett nénjének? |
Hogy másképp könyörgött örök Istenének? |
Távol tőlünk, távol az ilyen vadságok, |
Természet vétkei, undok szilajságok! |
Más tisztelete van nálunk barátságnak, |
Szentebb, dicső neve hazafiuságnak! |
Másképp esküdtünk mi Tánais partjánál, |
Vándorló atyáink első szállásánál, |
Midőn együtt úsztunk tajtékzó vizein, |
Medvék, oroszlánok, tigrisek bőrein. |
Boldog együgyűség, szabadság ölében, |
Ó maradj fenn Árpád fiai szivében! |
|