Te Dienes terepély bikfának alatta hevervén, |
Nádsípon mezei dallal rövidíted idődet: |
Mink futjuk édes honnyunknak sírva megyéit, |
Mink szaladunk, te pedig kies árnyékodba danolgatsz |
S ott gyönyörű Katidat kinevetni tanítod az erdőt. |
|
Oh Kelemen, mindezt egyedűl Isten cselekedte: |
Mert ugyanis lesz ő mindenkor Istenem és szent |
Oltárit gyakran vérzi nyájambeli bárány. |
Hogy tehenim legelőre viszem s hogy játszani verssel |
Van, mint látod, időm, mind néki köszönhetem én azt. |
|
| Nem irígylem ugyan sorsod, Dienes: de csudálom |
Inkább amikoron mink mind prédára jutottunk. |
Ím lásd, mely nehezen vezetem kecskéimet; ezt is |
Csak alig hajtom, minthogy kettőt ma fiadzott, |
Óh, de szép fiait kőszirton hagyta veszőbe. |
E tetemes romlást, ha reá lett volna figyelmünk, |
A mennykővel ütött cserfák régen kijelenték |
S a varjak balról mind csak kárt! kárt! kiabáltak. |
De mondd meg: ki legyen az az Isten, akit imádol? |
|
| Én, Kelemen, ez előtt Buda várát a mi helyünkkel, |
Amelyben fiatalb juhainkat szoktuk eladni, |
Esztelen! egy becsben tettem s azt véltem, egyenlők. |
Így láttam a kecske fiút s a kölyköket ütni |
Anyjokra: nagyokat így szabtam öszve kicsinnyel: |
Most látom, Buda már oly fennyen emelte fejét fel, |
Mint mikor a nagy tölgy alacsonyb berkekbe kitetszik. |
|
S vajjon mely nagy okod lehetett látni Buda várát? |
|
A szabados maradás: s noha későbbecske jutottam |
Ahhoz, mert kezd már lassan szürkűlni bajúszom: |
De csakugyan mégis végét érem sok időre. |
S ez Katicám dolga; mert, mint tudod, elhagya Dorkó: |
Nem tagadom, valamíg a büszke Dorottya vezérlett, |
Nemcsak ezen célom ment füstbe, de mindenem is |
Felhagytam s noha sok tehenim hajtottam eladni |
E városkánkba, s sok zsíros sajtom is ették |
Ottan meg, csak üres erszényt hoztam haza mégis. |
|
| Éppen nem csuda már; Kati, nálam min pityeregtél |
És kinek őrzötted a fán almáidat, imé |
Nem volt ott Dienes! Hidd el, Dienes, ez az erdő |
S e forrásos bérc s minden völgy zenge neveddel. |
|
Mit tudtam tenni? Itten csendes maradáshoz |
Bíznom nem lehetett, nem lévén semmi segédim |
És könyörűlőim, de amott gyámolra találtam, |
Aki is így felele esdeklésimre: legeltesd |
Mint azelőtt tehenid s válassz közikbe bikákat. |
Két hete, hogy mindég füstöl oltárom azólta |
S ezt esztendőnként így megújítani célom. |
|
Oh te, boldog öreg! hát a te saját örököcskéd |
Mind számodra marad? s mezeid, noha míg idegen kéz |
Mívelte, valami keveset megparlagosodtak, |
De csakugyan borjas tehenid jó pástra bocsáthatd |
S nem félsz, hogy nyavalyát a szomszéd barma behozzon. |
| Oh te, boldog Öreg; te csergedező patakidnak |
Árnyékos forrásainál hívesbe heverhetsz: |
Itten eme fűzes, mely kettévágja határid, |
S ágain a sohasem henye méhek dongva legelnek, |
Szenderedést s álmot javasol kedves susogással. |
Ott a nyesegető pásztor örömödre danolgat, |
Itt ismét a berki galamb nyögdécseli társát, |
Vagy hű párja körül a nyájas gerlice búkol. |
|
| Ez okon a szarvas hamarább legel a levegőben, |
A halak is pástra költöznek ki vizeikből, |
Sőt hamarább szerecsen földén fog a Duna folyni, |
S a nálok fakadott Nílus vizesíti hazánkat, |
Mintsem mellyemből soha is jótéte kifolyjon. |
|
| Mink azalatt idegen földön sínlődve nyomorgunk |
S némely rész ismét Tanaist választja hazának, |
Más rész vándorlván tudakozza, hol van Egyiptom, |
S ha valaha netalán honnyomba visszavetődöm, |
Annyi sok esztendők folyván el, míg odajárék, |
Pusztúlt földeimet, tudom azt, könnyezve csudálom. |
Hát ily szép mezeim trágár katonáknak adódtak? |
S e gyönyörű földek hajdúké? Nézd, mire vitte |
A rút visszavonás dolgunk. Oltsál nosza körvélyt |
Most Kelemen s ültess szőlőt, kinek, oh! idegennek. |
| Oh, ezelőtt boldog nyájam! ballagjatok innen; |
Én titeket, kecskék, zöld barlangban heverészve |
Nem látlak többé kőszirton függni ezentúl. |
Megszűn énekem is, s tőlem legelőre vezérlve |
Nem rágtok ezután se zanótot, sem keserű fűzt. |
|
Úgyde ezen éjt még nálam töltöd te, reménylem. |
Lesz zöld gally ágynak, lesz válogatott piros almám, |
Van lágy gesztenye is, s éppen csak most kinyomott sajt. |
Nézd! nézd! mely tova van legszomszédb tanya füsti is! |
S a hegyek is már most feketés árnyékot eresztnek. |
|
|