Ráday Gedeon
Dienes*

Virgiliusnak első eclogája, megmagyarositva

és I. Mátyás királyunk idejéhez alkalmaztatva.

 

KELEMEN                  
Te Dienes terepély bikfának alatta hevervén,
Nádsípon mezei dallal rövidíted idődet:
Mink futjuk édes honnyunknak sírva megyéit,
Mink szaladunk, te pedig kies árnyékodba danolgatsz
S ott gyönyörű Katidat kinevetni tanítod az erdőt.
DIENES                  
Oh Kelemen, mindezt egyedűl Isten cselekedte:
Mert ugyanis lesz ő mindenkor Istenem és szent
Oltárit gyakran vérzi nyájambeli bárány.
Hogy tehenim legelőre viszem s hogy játszani verssel
Van, mint látod, időm, mind néki köszönhetem én azt.
KELEMEN                  
 Nem irígylem ugyan sorsod, Dienes: de csudálom
Inkább amikoron mink mind prédára jutottunk.
Ím lásd, mely nehezen vezetem kecskéimet; ezt is
Csak alig hajtom, minthogy kettőt ma fiadzott,
Óh, de szép fiait kőszirton hagyta veszőbe.
E tetemes romlást, ha reá lett volna figyelmünk,
A mennykővel ütött cserfák régen kijelenték
S a varjak balról mind csak kárt! kárt! kiabáltak.
De mondd meg: ki legyen az az Isten, akit imádol?
DIENES                  
 Én, Kelemen, ez előtt Buda várát a mi helyünkkel,
Amelyben fiatalb juhainkat szoktuk eladni,
Esztelen! egy becsben tettem s azt véltem, egyenlők.
Így láttam a kecske fiút s a kölyköket ütni
Anyjokra: nagyokat így szabtam öszve kicsinnyel:
Most látom, Buda már oly fennyen emelte fejét fel,
Mint mikor a nagy tölgy alacsonyb berkekbe kitetszik.
KELEMEN                  
S vajjon mely nagy okod lehetett látni Buda várát?
DIENES                  
A szabados maradás: s noha későbbecske jutottam
Ahhoz, mert kezd már lassan szürkűlni bajúszom:
De csakugyan mégis végét érem sok időre.
S ez Katicám dolga; mert, mint tudod, elhagya Dorkó:
Nem tagadom, valamíg a büszke Dorottya vezérlett,
Nemcsak ezen célom ment füstbe, de mindenem is
Felhagytam s noha sok tehenim hajtottam eladni
E városkánkba, s sok zsíros sajtom is ették
Ottan meg, csak üres erszényt hoztam haza mégis.
KELEMEN                  
 Éppen nem csuda már; Kati, nálam min pityeregtél
És kinek őrzötted a fán almáidat, imé
Nem volt ott Dienes! Hidd el, Dienes, ez az erdő
S e forrásos bérc s minden völgy zenge neveddel.
DIENES                  
Mit tudtam tenni? Itten csendes maradáshoz
Bíznom nem lehetett, nem lévén semmi segédim
És könyörűlőim, de amott gyámolra találtam,
Aki is így felele esdeklésimre: legeltesd
Mint azelőtt tehenid s válassz közikbe bikákat.
Két hete, hogy mindég füstöl oltárom azólta
S ezt esztendőnként így megújítani célom.
KELEMEN                  
Oh te, boldog öreg! hát a te saját örököcskéd
Mind számodra marad? s mezeid, noha míg idegen kéz
Mívelte, valami keveset megparlagosodtak,
De csakugyan borjas tehenid jó pástra bocsáthatd
S nem félsz, hogy nyavalyát a szomszéd barma behozzon.
 Oh te, boldog Öreg; te csergedező patakidnak
Árnyékos forrásainál hívesbe heverhetsz:
Itten eme fűzes, mely kettévágja határid,
S ágain a sohasem henye méhek dongva legelnek,
Szenderedést s álmot javasol kedves susogással.
Ott a nyesegető pásztor örömödre danolgat,
Itt ismét a berki galamb nyögdécseli társát,
Vagy hű párja körül a nyájas gerlice búkol.
DIENES                  
 Ez okon a szarvas hamarább legel a levegőben,
A halak is pástra költöznek ki vizeikből,
Sőt hamarább szerecsen földén fog a Duna folyni,
S a nálok fakadott Nílus vizesíti hazánkat,
Mintsem mellyemből soha is jótéte kifolyjon.
KELEMEN                  
 Mink azalatt idegen földön sínlődve nyomorgunk
S némely rész ismét Tanaist választja hazának,
Más rész vándorlván tudakozza, hol van Egyiptom,
S ha valaha netalán honnyomba visszavetődöm,
Annyi sok esztendők folyván el, míg odajárék,
Pusztúlt földeimet, tudom azt, könnyezve csudálom.
Hát ily szép mezeim trágár katonáknak adódtak?
S e gyönyörű földek hajdúké? Nézd, mire vitte
A rút visszavonás dolgunk. Oltsál nosza körvélyt
Most Kelemen s ültess szőlőt, kinek, oh! idegennek.
 Oh, ezelőtt boldog nyájam! ballagjatok innen;
Én titeket, kecskék, zöld barlangban heverészve
Nem látlak többé kőszirton függni ezentúl.
Megszűn énekem is, s tőlem legelőre vezérlve
Nem rágtok ezután se zanótot, sem keserű fűzt.
DIENES                  
Úgyde ezen éjt még nálam töltöd te, reménylem.
Lesz zöld gally ágynak, lesz válogatott piros almám,
Van lágy gesztenye is, s éppen csak most kinyomott sajt.
Nézd! nézd! mely tova van legszomszédb tanya füsti is!
S a hegyek is már most feketés árnyékot eresztnek.



Hátra Kezdőlap Előre