Ti kínos édes nyögdelések, |
Te, kit nem ért kívűlem más, |
Titokkal teljes húnyorgás! |
Ti egybeforrt ölelkezések! |
|
Elmúltak. – Ah, mindennek vége! |
Örömnapunk homályba tűnt; |
Szerelmünk bájos édessége |
S boldog csalódásunk megszűnt. |
Oh Chloris, élte nyugodalmát |
Kebledben hagyta kedvesed; |
Utánad sír, enyhítsd siralmát, |
S hozd fel az elhúnyt örömet. |
|
Ha ütsz ismét, te boldog óra, |
Mely kínjaimnak véget vet, |
S ölembe zárja kincsemet? |
Ha fordúl végezésem jóra? |
Oh sors, ne nyújtsd keservemet |
Tovább ez ál-vígság helyében, |
S önkényt letészem éltemet |
Imádott Chlorisom keblében. |
|
|