Dayka Gábor
Az esztendő első napján*

Egy esztendő ismét elmúlt,
S által repűlt sötét honába:
De kedvem újra beborúlt –
Mit várom végemet hiába?
Esdeklem a halál után,
Vélvén, hogy fájdalmim megszűnnek,
Ha napjai majd általtűnnek
Bús életemnek, s az ég megszán.
 Oh sors! mert nincs többé reményem –
Alányomott a csüggedés –
Hogy felvirradhat még napfényem;
Utólért a balvégezés.
Oh szánj meg, s vond előbb halálom!
Meghalni nekem csöndes álom.
Tekintsd keservim: nemdenem
Lassú halál bús lételem?
 Ha a világon annyi élni,
Mint úntalan remélni, félni,
Sorvadni a kereszt alatt;
Mígnem az ember általhat
Az életnek keskeny köréből,
S a föld gyomrába visszatér,
S a végezés rejtett tőréből
Kifejtve, gyászos véget ér:
 Oh, már megértem a halálnak!
Szegezd rám mérges íjad; ím
Már nincsenek több könnyeim.
Szép napjaim mord télre válnak.
Pályámat elfutottam. Ints,
S indulok önkényt a határra,
S bezárom éltem; – a halálra
Már senkinek több jussa nincs.



Hátra Kezdőlap Előre