Egy esztendő ismét elmúlt, |
S által repűlt sötét honába: |
De kedvem újra beborúlt – |
Vélvén, hogy fájdalmim megszűnnek, |
Ha napjai majd általtűnnek |
Bús életemnek, s az ég megszán. |
|
| Oh sors! mert nincs többé reményem – |
Hogy felvirradhat még napfényem; |
Oh szánj meg, s vond előbb halálom! |
Meghalni nekem csöndes álom. |
Tekintsd keservim: nemdenem |
|
Mint úntalan remélni, félni, |
Sorvadni a kereszt alatt; |
Az életnek keskeny köréből, |
S a föld gyomrába visszatér, |
S a végezés rejtett tőréből |
Kifejtve, gyászos véget ér: |
|
| Oh, már megértem a halálnak! |
Szegezd rám mérges íjad; ím |
Már nincsenek több könnyeim. |
Szép napjaim mord télre válnak. |
Pályámat elfutottam. Ints, |
S indulok önkényt a határra, |
S bezárom éltem; – a halálra |
Már senkinek több jussa nincs. |
|
|