Dayka Gábor
Kazinczyhoz*

Indúlsz Tokajnak Édenébe,
A Charisok szép lakhelyébe,
 Lelkemnek jobb fele,
Hol űzi vak elmék homályát,
S letépi a bűn álorcáját
 Lantodnak zengzete.
Én elmerűlve bánatomban,
Nyögök, nem érdemelt honomban,
 S utánad esdeklem;
S lépésid könnybe ázott szemmel,
Eltelve néma gyötrelemmel,
 Távolról követem.
Te, a mord tél bús fuvatagja!
Amerre a szépség alakja,
 Ferenc, útját veszi,
Térj Aeolus vak tömlöcébe,
Hadd fújja lágy Zephyr fülébe:
 Hogy Dayka szereti!



Hátra Kezdőlap Előre