Molnár János
A mulandóságról*

Mindenek eltünnek, fel, alá kerekednek, enyésznek.
Ó! mi gyakran rosszból rosszabbra, nagyobbra kicsinyből
Fordulnak, s viszont ismét alacsonyra magasról.
Ami szük, elterjed: s ellenben aminek a nagy
Tágos hely is szűk volt, karcsúra szoríttatik; így a
Füst addig nyujtózik az ég tetejének hegyére,
Mig teljességgel sok ezer kis részre nem oszlik.
Hol van már Ninive, Babylon s Egyiptusi Thebe?
Memphis, Cartágó, Peru vára, Corintus, Aténe?
Hol van régi dicsőséges Rómának hatalma?
Forgandó minden: Croesust a tűzre tetette
A perzsák fejedelme; de mint járt Persia véle?
Azt görögök tapodák. Görögország római nyűgbe;
Róma pedig Gottus, Lombárd és Vandalus, Hunnus
Prédájára került. Magyarország Bécsig hatott el:
Bécs hamar erre magyar koronát teve hercegi főre.
A spanyolon sokezer hold fogytig mór iga zörgött.
A török és az orosz, láttyuk, mily nagyra kicsinyből
Messzünnen mi közel jött szomszédságba felénk is.
Péter halász három gunyhóból im mire vitte
Azt a várt, mellyet csúdál Európa szöpögve?
Ellenben az orosz tapodójit, Volga királyit
Már hol szemléljük? Kásán Prékoppal hatalmas
Trónus alatt heverész; járommá vált koronájok.
Ó forgandóság! mi tanácsot nyújtasz ezekkel!
A szép rózsaszin, a nagy öröm, friss, izmos egészség
Változik; a kincs gyűl, de fogy is: végekre peregnek
A napok és órák, méltóság, pompa, dicsőség:
Vagy nem volt nálunk? s nagyheába keresve kerestük;
Vagy készül tőlünk; vagy szinte rugaszkodik immár.
Forgandó minden; mint a köd, minden enyészik.
Itten nincsen hazánk. Ó! tartsuk tellyes erővel
Lelkünknek szemeit, gondunkat, készületünket
A megigért jóhoz, s állandó, boldog igazhoz.



Hátra Kezdőlap Előre