Felhőkből zúdúlva midőn lerohantak az essők, |
| A nap öröm-színben, kékes egekre kiszáll; |
A zúgó szelek harcok után békére ha léptek, |
| Öbleiből kifeszűlt tenger haragja lohad; |
Nem tud hazánk a homályok után napfényre derűlni: |
| Amit fájlaljon s féljen, örökre talál. |
Bújában Niobé kővé vált; annak azonban |
| Megtörlé szemeit nem sok időre halál. |
Ez pedig él; ámbátor, hogy él, nem tudja, de mégis |
| Él, s látván örökös kínjait, egyre zokog. |
|