Már elég hóval, s fene jégesővel |
Üldözött minket nagy Urunk, Királyunk, |
S mennyköves tűztől vereses kezével |
|
Félt, hogy a földet vizek elburítják, |
S nagy csudák jőnek nyomorúlt fejünkre. |
Mint, midőn Próteus hegyeken nevelte |
|
A halak szilfa tetején akadtak, |
Hol galamb máskor szeret üldögelni; |
S ottan úszkálván, hol előbb futának, |
|
Láttuk a sárgás Tiberisnek árját, |
Mely erőszakkal sietett Numának |
S Vesta Asszonynak jeles háza ellen |
|
Széjjel-áradván vizeit szalasztá |
Várasunk ellen, csakhogy Iliának |
Állja bosszúját, noha nem javallá |
|
Ím! Hazánk fegyvert köszörűl nyakára, |
Vajha érezné nyaka Perzsiának! – |
Elveszünk! s nem sok fiaink siratják |
|
Mondd, kitől várhatsz ezután segédet? |
Veszni tért Váras! van-e még reményed? |
Lám süket fülnek szaporít meséket |
|
Júpiter vajon kire bízza dolgod? |
Oh siess immár valahára hozzánk |
Tiszta fellegben liliom-szabású |
|
Vagy te, víg Tzipris! ki-körül az ékes |
Tréfa, s a kisded szerelem röpülget: |
Vagy te, Márs! rajtunk könyörűlj! Kik hajdan |
|
Szánj meg! úgy illik; noha vad szemednek |
Csak sisak, páncél, haragos kiáltás, |
S a dühödt Maurus katonának ádáz |
|
Vagy te, ó Hermes! ha talám Urunkban |
Tégedet tartunk fiatal személynek; |
Akinek császár megölői ellen |
|
El ne hagyj minket! ne siess egekbe! |
Míg lehet, múlasd magadat közöttünk, |
Bátor a vétkek sokasága bajos |
|
Itt örűlj számos diadalmi pompán: |
Légy Atyánk, és élj fejedelmi névvel; |
Féljen a Nédus lovashad, Te lévén |
|
|