Rájnis József
Horatius Od. I. 2.*

Már elég hóval, s fene jégesővel
Üldözött minket nagy Urunk, Királyunk,
S mennyköves tűztől vereses kezével
 Verte hazánkat!
Félt, hogy a földet vizek elburítják,
S nagy csudák jőnek nyomorúlt fejünkre.
Mint, midőn Próteus hegyeken nevelte
 Tengeri borját:
A halak szilfa tetején akadtak,
Hol galamb máskor szeret üldögelni;
S ottan úszkálván, hol előbb futának,
 Féltek az őzek,
Láttuk a sárgás Tiberisnek árját,
Mely erőszakkal sietett Numának
S Vesta Asszonynak jeles háza ellen
 Tengeri partról.
Széjjel-áradván vizeit szalasztá
Várasunk ellen, csakhogy Iliának
Állja bosszúját, noha nem javallá
 Júpiter égben.
Ím! Hazánk fegyvert köszörűl nyakára,
Vajha érezné nyaka Perzsiának! –
Elveszünk! s nem sok fiaink siratják
 Pártos időnket!
Mondd, kitől várhatsz ezután segédet?
Veszni tért Váras! van-e még reményed?
Lám süket fülnek szaporít meséket
 Vesta leánya.
Júpiter vajon kire bízza dolgod?
Oh siess immár valahára hozzánk
Tiszta fellegben liliom-szabású
 Vállal Apollo!
Vagy te, víg Tzipris! ki-körül az ékes
Tréfa, s a kisded szerelem röpülget:
Vagy te, Márs! rajtunk könyörűlj! Kik hajdan
 Tőled eredtünk.
Szánj meg! úgy illik; noha vad szemednek
Csak sisak, páncél, haragos kiáltás,
S a dühödt Maurus katonának ádáz
 Homloka tetszik.
Vagy te, ó Hermes! ha talám Urunkban
Tégedet tartunk fiatal személynek;
Akinek császár megölői ellen
 Gerjed haragja:
El ne hagyj minket! ne siess egekbe!
Míg lehet, múlasd magadat közöttünk,
Bátor a vétkek sokasága bajos
 Tiszta szemednek.
Itt örűlj számos diadalmi pompán:
Légy Atyánk, és élj fejedelmi névvel;
Féljen a Nédus lovashad, Te lévén
 Harcba vezérünk.



Hátra Kezdőlap Előre