Mit rebeg a víg hír? mért gerjedez annyira kedve, |
| S öszvecsapott kézzel tapsol az édes öröm? |
A tudományok, irígy rejtekből fényre kikelvén, |
| Készek-e állandón nyújtani többre reményt? |
És valamelly nemes elmének szüleményeit áldván |
| Ébred-e már nyelvét többre becsűlni hazánk? |
Hogy Vanier magyarúl szóll, s fejti Paraszti Majorság |
| Kincseit*, országunk most igen annak örűl. |
Szűzek! Hernádnak kik zöld partjára kiültök, |
| S víg nyájassággal töltitek ott az időt: |
Ekkó is, veletek mulatozván, kassai hegynek |
| Erdős oldaliról éneketekre felel. |
Ott szóllalt ő nyelvünkön, s tí vóltatok elsők, |
| Akik bámúltan néztetek ennyi csodát. |
Kedvetek ott újúlt, kívántatok arra szerencsét, |
| S láttátok felesen megszaporodni szavát, |
Mellyet az áldottabb ész szerzett a köz örömre, |
| És boldog tollal hosszas időkre felírt. |
A völgyekbe tehát vígan kiüzöntetek, arra |
| Felzendűlt a hír, s vitte repűlve tovább. |
Ó te Baróti Szabó Dávid szép kertje gyümölcse: |
| Boldog munka, hazánk új örömének oka. |
Én is megtisztellek, azért bátorkodom írni |
| Versemet, és vallyon kérded-e, hogy ki vagyok? |
Révai, kit Molnár buzgóbb kérése felunszolt, |
| Hogy valamit merjek kezdeni útja nyomán. |
A Jeles Épületek történetképen akadtak |
| Hozzám, és abból gerjede szikra tüzem. |
Még nálunk nagy könyvtárak s a régi magyarság |
| Kincsei és nyelvünk titkai ritka nevek: |
Szűk értéke miatt tehetetlen szerzetem erre, |
| S minthogy más nemzet többire, kedve se vólt. |
És azután alacsonyságom, mint gyermeki korban, |
| Annyi tekintetnek meg nem adatta becsit, |
Külső bölcsektől hogy társalkodva tanúlnám, |
| Mit kezdett nyelvén hajdan is írni hazánk. |
Így a puszta falak, csak ez egy példára szerencsét |
| Nyújtván, úgy mutaták, én leszek itt legelől. |
S elragadott édes képzésem, fennyen eresztém |
| Most lett múzsámat, s hangosan írni merék. |
Mintha Propertiusát valamelly új Umbria szülné, |
| Majd úgy álmodozott én kicsiny elme tüzem. |
Annak iparkodtam próbálva kiejteni hangját: |
| S lelkem utánra azon gerjedezésre hevűlt. |
S megbántott tüzem, úgy hallám. De te versidet eddig |
| Én még nem láttam, s nélküled útba menék. |
Nem fér énhozzám te dicsőségedre rohanni, |
| Sem nagy múzsádnak dúlva ragadni nevét. |
Én hozzád képest, ifjabb kori próba dologgal, |
| Mint mutatóba valót, közre kevesbet adék. |
Légy első, kik most támadnak, többre is adjon |
| Kedvet, egészséget, s adjon az Isten erőt. |
Kössön drága hazánk víg népe fejedre borostyánt, |
| Én is azokkal eme tiszteletedre jövök. |
S amit az egy Molnár ébresztésére követtem, |
| És útat törtem kis vezetése után; |
Akinek én, ha mit érdemelék már verseim által, |
| Háladatossággal most is adóssa vagyok: |
Menj csak előre, csekély alagyáimat írom utánnad, |
| S ekközt jó szemmel társ-követődre tekínts. |
Mindenben versem törvényei hogy nem egyeznek |
| A te szabásiddal, hallom, iránta buzogsz. |
Nem szerzettük együtt. S a nyelv járása külömböz, |
| Én is mást láttam benne lerejtve, te is. |
Engedjünk egymásnak. Okod vagyon, úgy hiszed, arra, |
| Amit szabsz: soknak majd adom én is okát. |
Bátor meg sem egyeznénk is, görögökre tekíntvén |
| Több nyelv járását fogja szeretni hazánk. |
Attika hol fog ugyan mégis támadni hazánkban, |
| Várom igen, s örömest majd viszek annak adót. |
Üdvözöl, és szívből jót kíván Józsa barátom, |
| Ő is fog versben majd hamar írni neked. |
Engedjék az egek, lássák a váradi múzsák |
| Jobb szemmel, s örömest ők is előbbre vigyék, |
Amit véle csekély munkámból közleni szoktam, |
| S jobbítok fontolt vélekedése után. |
A futosó hírnek könnyű repesése szavaknál |
| Más egyebet nem bír, kél csak azokkal előbb. |
Hogy teljék örömünk, munkádból küldj ide hozzánk: |
| Élj frissen, és szíves jó akaratba fogadj. |
|