Csizi István: Ötödik levél
Tegnap délben vévén mindkét leveledet, |
| Egyikében látom kifestve hitedet. |
Másikban ítéleted úgy a szegénységit, |
| Mint annak tűrése nyújthat reménységit. |
Mellyekkel Músámat kielégétetted, |
| És írótollamat más tárgyra vezetted. |
Tehát mind ezelőtt immár megígértem, |
| A szent szeretetet kiírom mint értem. |
|
A szeretetről
Oh mely nagy szeretet mellyel szerettetett, |
| Az ember hogy érte fára feszíttetett. |
A Jézus ki igaz Isten és ember vólt, |
| S úgy szólott, hogy soha még úgy ember nem szólt. |
Általa hívatnak Isten fiainak |
| A hívek és vérem váltott leányinak. |
Az ő szerelminek ez a legfőbb pontja, |
| És ezt a Sátán is soha el nem rontja, |
Merthogy isteni kéz teremtett bennünket, |
| S tenyerire írta gondviselésünket. |
Amik teremtettek köz e’ mindenekkel, |
| De szerelme csak a választott hívekkel, |
Minden teremtésit bár jónak esmérte, |
| De szerelme csupán azoknak ígérte, |
Kik őtet illetik viszont szeretettel, |
| S törödelmes szívből folyó tisztelettel. |
Mert akik a Jézust híven nem szeretik, |
| Uram, Uram azt is színből emlegetik. |
Már az illyeneket ő sem szeretheti, |
| S csak magokra hagyván aklából kiveti. |
Magokévá teszik Isten akaratját |
| A hívek s őrizik szent parancsolatját. |
Amit Isten szeret csak arra vigyáznak, |
| A romlottság miatt bár gyakran hibáznak. |
A jó keresztyénnek legfőbb nyeresége |
| A Krisztus, és benne Isten dicsősége. |
Mind lelkét mind testét s minden indulatját, |
| Istennek ajánlván sorsát állapotját, |
Az Isten szerelmét magához kapcsolja, |
| Hogy ő azt teheti kegyelemből follya. |
Amely kegyelemből hit tartatik, |
| S végre az egekben megkoronáztatik. |
|
|
Vályi Klára: Felelet
Bánom hogy oly késő megy hozzád levelem, |
| Bécsből egy vendégem tetette azt velem. |
Meglátogatása lett hívsége jele, |
| S akarja hogy nála légyen szívem fele. |
A levélíróktól rólam a’ kérdetett, |
| Mivel bírok s honnan vettem eredetet. |
Ne vitasd azt Uram hol vala lakásom, |
| Vagy mindezideig hol volt mulatásom. |
Szegény vagyok most is csak sár ház szállásom, |
| Ebben sátorozván jobbra van vágyásom. |
Csak a jelenvalót nézzük szemeinkkel, |
| Ne kérdjük mi történt régi eleinkkel. |
Mert ma az igazat hazugsággal toldják, |
| A mások érdemit magokéra foldják, |
Virtus nélkül mit ér sokak kincsesháza, |
| Ha maga a világ csak tudatlan váza. |
Bár testit s kar láttál bársonnyal ruházza, |
| Nem tündeklik rajta az érdemek máza. |
Fátumos sebemen már én nem aggódom, |
| De ha más piszkálja szívemben bánkódom. |
Mit mondék bánkodék, sőt inkább köszönem, |
| Mert a fátum leve versekre ösztönem. |
Lelkem csendességit mellyben feltalálom, |
| Lássa más mint ítél előttem csak álom, |
Ha a kritizáló rostájában tészem, |
| Elún ott forgatni egyszer csak kivészem. |
Tört hajóm átúszta már a bánat habját, |
| Elkockáztam éltem szomorú darabját. |
Már másnak engedtem én a játékhelyet, |
| Lelkemnek nyugovást keresek ahelyett. |
|
Szeretetről
Ha a szeretetnek mely tengerét mérem, |
| Hitem gyenge lévén fenekit nem érem. |
Nem érem, de Jézus szent kegyelmit kérem, |
| Reménylem nem is lesz számkivetés bérem. |
Nem lesz, mert a Jézus szeret, lám meghala, |
| Értem s bűnömnek is áldozatja vala. |
Hívebb szeretője oh mért nem lehetek, |
| Hívségemmel sok nap kevésre mehetek. |
Kész ugyan a lélek szeretni de a test, |
| Erőtelen csalárd s lelkem javára rest. |
Mely miatt fájdalmam csak azzal enyhítem, |
| Hogy nem éppen megholt állat az én hitem. |
De nem dicsekedem annak gyümölcsivel, |
| Mint a farizeus szennyes szentségivel. |
|
|
Csizi István: Hatodik levél
Érzékenységeddel asszonyom vess számot, |
| Mert azok azelőtt adván terhes vámot. |
Megsúgják mire kell magát határozni. |
| De az elmével is szükség tanácskozni. |
Aki jól köt jól old: ez oly magyar mondás, |
| Melynek ellene nem szólhatni káromlás. |
De amíg előáll Hymennek papja, |
| Talán fel is virrad addig Klára napja, |
Mellyet hogy elérhess s eltölthet víg kedvvel, |
| Ohajtja barátod szívből áradt névvel. |
Az érzékenységet mivel emlegettem, |
| Róla mint képződém ezekben kitettem. |
|
Az érzékenységről
Én az okos embert okkal meghajthatom. |
| De aki érzékeny el nem csábíthatom. |
Mivel többet hiszen érzékenységinek, |
| Mintsem embertársa vélekedésinek. |
Mert az érzékenység mit eszibe vészen, |
| Arról a léleknek bizonyos hírt tészen. |
De a vélekedés gyakorta hibázik, |
| Még mikor izzad is azt hiszi, hogy fázik, |
Mint mikor azt tartja némely maga felől, |
| Hogy ő bizonyossan beteg légyen belől. |
Holott nem is írja belső változását, |
| Érezhetné az illy elméje bomlását. |
Igazabb tolmácsok mindég az érzések, |
| Mint az indulatból folyó képződések, |
Hogyha károd esik keresed kincsedben, |
| Vagy megsértettetél híredben nevedben. |
És így számot vetvén érzékenységeddel, |
| Belső nyugodalmat szívednek ne vedd el. |
A szív mind jó mind rossz dolgokat megérez, |
| És valamint érez mindenkor úgy vérez. |
|
|
Vályi Klára: Felelet
Ha merek barátom! már így szólítalak, |
| Érzékeny mejjemhez tisztán szorítalak. |
Mivel Klára napját el nem felejtetted, |
| Sőt baráti szívvel szépen jelentetted. |
Melly drága nevezet a barátság neve. |
| Nagy szíved amelyre érdemesnek teve. |
Minthogy csekélységem ezt tőled nem várta, |
| Balsam módra minden tetemen eljárta, |
Mellyért te is érjél nestori időket, |
| Számlálj kedved szerint számos esztendőket. |
Mert fénylő virtusod hatja a szép eget. |
| Oszlatja hazánkról a gyászos felleget, |
Vajha oly képzéssel már egyszer bírhatnék, |
| Hogy a te kedvedre dalokat írhatnék, |
Akkor szülne újra engem a természet, |
| S nem érne víg napom soha is enyészet. |
Jól jár ki kedvire hív párjára akad, |
| Mert annak házában örömforrás fakad. |
Ki támaszkodhatik az illyen gyámolhoz, |
| Bú nélkül közelít az a sírhalomhoz. |
Mert ha elesik is, társa felemeli, |
| A balszerencsében reményit neveli, |
Ha sír, nedves szemit gyengén törülgeti, |
| Még meg nem vidítja addig ölelgeti. |
Így felejteti el régi volt jajjait, |
| Ha van sem érezi lankasztó bajait. |
Kedves válaszodat flastrom gyanánt várom, |
| Hív barátságodban ezzel magam zárom. |
|
|