Csizi István
Verses levelezés*

(Részletek)

Csizi István: Ötödik levél

Tegnap délben vévén mindkét leveledet,
 Egyikében látom kifestve hitedet.
Másikban ítéleted úgy a szegénységit,
 Mint annak tűrése nyújthat reménységit.
Mellyekkel Músámat kielégétetted,
 És írótollamat más tárgyra vezetted.
Tehát mind ezelőtt immár megígértem,
 A szent szeretetet kiírom mint értem.

A szeretetről

Oh mely nagy szeretet mellyel szerettetett,
 Az ember hogy érte fára feszíttetett.
A Jézus ki igaz Isten és ember vólt,
 S úgy szólott, hogy soha még úgy ember nem szólt.
Általa hívatnak Isten fiainak
 A hívek és vérem váltott leányinak.
Az ő szerelminek ez a legfőbb pontja,
 És ezt a Sátán is soha el nem rontja,
Merthogy isteni kéz teremtett bennünket,
 S tenyerire írta gondviselésünket.
Amik teremtettek köz e’ mindenekkel,
 De szerelme csak a választott hívekkel,
Minden teremtésit bár jónak esmérte,
 De szerelme csupán azoknak ígérte,
Kik őtet illetik viszont szeretettel,
 S törödelmes szívből folyó tisztelettel.
Mert akik a Jézust híven nem szeretik,
 Uram, Uram azt is színből emlegetik.
Már az illyeneket ő sem szeretheti,
 S csak magokra hagyván aklából kiveti.
Magokévá teszik Isten akaratját
 A hívek s őrizik szent parancsolatját.
Amit Isten szeret csak arra vigyáznak,
 A romlottság miatt bár gyakran hibáznak.
A jó keresztyénnek legfőbb nyeresége
 A Krisztus, és benne Isten dicsősége.
Mind lelkét mind testét s minden indulatját,
 Istennek ajánlván sorsát állapotját,
Az Isten szerelmét magához kapcsolja,
 Hogy ő azt teheti kegyelemből follya.
Amely kegyelemből hit tartatik,
 S végre az egekben megkoronáztatik.

Vályi Klára: Felelet

Bánom hogy oly késő megy hozzád levelem,
 Bécsből egy vendégem tetette azt velem.
Meglátogatása lett hívsége jele,
 S akarja hogy nála légyen szívem fele.
A levélíróktól rólam a’ kérdetett,
 Mivel bírok s honnan vettem eredetet.
Ne vitasd azt Uram hol vala lakásom,
 Vagy mindezideig hol volt mulatásom.
Szegény vagyok most is csak sár ház szállásom,
 Ebben sátorozván jobbra van vágyásom.
Csak a jelenvalót nézzük szemeinkkel,
 Ne kérdjük mi történt régi eleinkkel.
Mert ma az igazat hazugsággal toldják,
 A mások érdemit magokéra foldják,
Virtus nélkül mit ér sokak kincsesháza,
 Ha maga a világ csak tudatlan váza.
Bár testit s kar láttál bársonnyal ruházza,
 Nem tündeklik rajta az érdemek máza.
Fátumos sebemen már én nem aggódom,
 De ha más piszkálja szívemben bánkódom.
Mit mondék bánkodék, sőt inkább köszönem,
 Mert a fátum leve versekre ösztönem.
Lelkem csendességit mellyben feltalálom,
 Lássa más mint ítél előttem csak álom,
Ha a kritizáló rostájában tészem,
 Elún ott forgatni egyszer csak kivészem.
Tört hajóm átúszta már a bánat habját,
 Elkockáztam éltem szomorú darabját.
Már másnak engedtem én a játékhelyet,
 Lelkemnek nyugovást keresek ahelyett.

Szeretetről

Ha a szeretetnek mely tengerét mérem,
 Hitem gyenge lévén fenekit nem érem.
Nem érem, de Jézus szent kegyelmit kérem,
 Reménylem nem is lesz számkivetés bérem.
Nem lesz, mert a Jézus szeret, lám meghala,
 Értem s bűnömnek is áldozatja vala.
Hívebb szeretője oh mért nem lehetek,
 Hívségemmel sok nap kevésre mehetek.
Kész ugyan a lélek szeretni de a test,
 Erőtelen csalárd s lelkem javára rest.
Mely miatt fájdalmam csak azzal enyhítem,
 Hogy nem éppen megholt állat az én hitem.
De nem dicsekedem annak gyümölcsivel,
 Mint a farizeus szennyes szentségivel.

Csizi István: Hatodik levél

Érzékenységeddel asszonyom vess számot,
 Mert azok azelőtt adván terhes vámot.
Megsúgják mire kell magát határozni.
 De az elmével is szükség tanácskozni.
Aki jól köt jól old: ez oly magyar mondás,
 Melynek ellene nem szólhatni káromlás.
De amíg előáll Hymennek papja,
 Talán fel is virrad addig Klára napja,
Mellyet hogy elérhess s eltölthet víg kedvvel,
 Ohajtja barátod szívből áradt névvel.
Az érzékenységet mivel emlegettem,
 Róla mint képződém ezekben kitettem.

Az érzékenységről

Én az okos embert okkal meghajthatom.
 De aki érzékeny el nem csábíthatom.
Mivel többet hiszen érzékenységinek,
 Mintsem embertársa vélekedésinek.
Mert az érzékenység mit eszibe vészen,
 Arról a léleknek bizonyos hírt tészen.
De a vélekedés gyakorta hibázik,
 Még mikor izzad is azt hiszi, hogy fázik,
Mint mikor azt tartja némely maga felől,
 Hogy ő bizonyossan beteg légyen belől.
Holott nem is írja belső változását,
 Érezhetné az illy elméje bomlását.
Igazabb tolmácsok mindég az érzések,
 Mint az indulatból folyó képződések,
Hogyha károd esik keresed kincsedben,
 Vagy megsértettetél híredben nevedben.
És így számot vetvén érzékenységeddel,
 Belső nyugodalmat szívednek ne vedd el.
A szív mind jó mind rossz dolgokat megérez,
 És valamint érez mindenkor úgy vérez.

Vályi Klára: Felelet

Ha merek barátom! már így szólítalak,
 Érzékeny mejjemhez tisztán szorítalak.
Mivel Klára napját el nem felejtetted,
 Sőt baráti szívvel szépen jelentetted.
Melly drága nevezet a barátság neve.
 Nagy szíved amelyre érdemesnek teve.
Minthogy csekélységem ezt tőled nem várta,
 Balsam módra minden tetemen eljárta,
Mellyért te is érjél nestori időket,
 Számlálj kedved szerint számos esztendőket.
Mert fénylő virtusod hatja a szép eget.
 Oszlatja hazánkról a gyászos felleget,
Vajha oly képzéssel már egyszer bírhatnék,
 Hogy a te kedvedre dalokat írhatnék,
Akkor szülne újra engem a természet,
 S nem érne víg napom soha is enyészet.
Jól jár ki kedvire hív párjára akad,
 Mert annak házában örömforrás fakad.
Ki támaszkodhatik az illyen gyámolhoz,
 Bú nélkül közelít az a sírhalomhoz.
Mert ha elesik is, társa felemeli,
 A balszerencsében reményit neveli,
Ha sír, nedves szemit gyengén törülgeti,
 Még meg nem vidítja addig ölelgeti.
Így felejteti el régi volt jajjait,
 Ha van sem érezi lankasztó bajait.
Kedves válaszodat flastrom gyanánt várom,
 Hív barátságodban ezzel magam zárom.



Hátra Kezdőlap Előre