Álmomba vendége jött a Természetnek, |
| Magaviselete mutatta követnek, |
| De értelméből is a vett izenetnek |
| Kisült, hogy embere volt a Kikeletnek. |
Ki midőn bényitott a hálószobába, |
| Még a vén Természet nyújtózott ágyába, |
| Noha minden dolog mozgott udvarába, |
| Mint reggel a cseléd gazdája dolgába. |
Felébredvén pedig a köszöntő szóra, |
| „Nincs még jelen, úgymond, a felkelő óra, |
| S e felettem függő időmutatóra |
| Hallgatván, az idő még hajlandó hóra. |
Még nyugodalomnak hónapja nincs három, |
| Ablakim a napnak addig ki nem zárom, |
| Mert a fizetségből gyakran történt károm, |
| A tavasz postáját, Sz. Györgyöt elvárom.” |
Titkolja ez nevét, s kérdi mint telele? |
| Annyi heverésbe nem únt-é már bele? |
| Mely szóra az öreg félkönyökre kele, |
| S a tudakozónak ekképpen felele: |
„Igen rettenetes látásaim voltak, |
| Igaz-é vagy álom? sok emberek holtak, |
| Felettem nagy hadiseregek gázoltak, |
| Záporesőt játszó vérözönt locsoltak.” |
„Ha álom e látás, hadakozást tészen, |
| Az emberi nemnek, ámbár nem egészen, |
| De nagyobb részének háboruja lészen, |
| Kivált az éjszaki s napkeleti részen.” |
„Kelj fel, mond a vendég, de hogy nincs ideje, |
| Hiszen hogy ágyba vagy, majd félesztendeje, |
| Már megújulhatott vén tested ereje, |
| Kelj fel, hadd nyíljon ki a munkák műhelye.” |
„Én vagyok a Szent György, a tőled várt követ, |
| A tavasz címerét nézd bár e zöld övet, |
| Ilyet már idei zöldségekből szövet, |
| Melyeken magam is heverésztem jövet. |
Jupiter maholnap megdördül egében, |
| Fiatal tüzekkel villog fellegében, |
| Új ménköveket rak Vulkán a zsebében, |
| Mert az avast s rosdást nem fogja kezében. |
Junó asszonyához beljebb szövetkezik, |
| Mert hidegségéből már az is vetkezik, |
| S majd ha nyájasabban öszveölelkezik, |
| Kiki tudja onnan ami következik. |
Fébus hosszabb útra keneti tengelyét, |
| A nyári járásra téríti négy pejét, |
| Úgy intézi nyugvó és felkelőhelyét, |
| Hogy felettünk járjon, s érezzük erejét. |
Közelítésével szívünk vidámítja, |
| A télnek rabjait házból szabadítja, |
| Érccé vált földünket tüzével lágyítja, |
| S méhéből a terhét kifelé indítja. |
Közösít egy plántát a másik plántával, |
| Szerelembe ejtvén a párt a párjával, |
| Hogy a hím nőstényét ráragadt hamvával |
| Tenyészőbbé tégye mint egy férj magvával. |
Csak a havasokra szorítá a telet, |
| Elérkezésével a kedves kikelet |
| Eólus fúvója, lehelt gyengébb szelet, |
| Választván észak helyt a lágy meleg delet. |
Észak felé hordja a fagy is sátorát, |
| Mert az ég hó helyett önti víz záporát, |
| És a nap a földnek hevesíti porát, |
| Súgárinak közelhozván tűz-táborát. |
Kékülnek lángjától a megbarnult egek, |
| Kormosodnak tőle a szőke fellegek, |
| Bennek vízcseppekké olvadnak a jegek, |
| Könnyhullatásaik azért oly melegek. |
A folyóvizeken fáklyái lobognak, |
| Verőfénye miatt a jegek ropognak, |
| Az eloldott habok kedvekre forognak, |
| Ha a játszó szelek köztök csavarognak.” |
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
|