Mátyási József
A tavasznak mesés leírása*

(Részlet)

 

Álmomba vendége jött a Természetnek,
 Magaviselete mutatta követnek,
 De értelméből is a vett izenetnek
 Kisült, hogy embere volt a Kikeletnek.
Ki midőn bényitott a hálószobába,
 Még a vén Természet nyújtózott ágyába,
 Noha minden dolog mozgott udvarába,
 Mint reggel a cseléd gazdája dolgába.
Felébredvén pedig a köszöntő szóra,
 „Nincs még jelen, úgymond, a felkelő óra,
 S e felettem függő időmutatóra
 Hallgatván, az idő még hajlandó hóra.
Még nyugodalomnak hónapja nincs három,
 Ablakim a napnak addig ki nem zárom,
 Mert a fizetségből gyakran történt károm,
 A tavasz postáját, Sz. Györgyöt elvárom.”
Titkolja ez nevét, s kérdi mint telele?
 Annyi heverésbe nem únt-é már bele?
 Mely szóra az öreg félkönyökre kele,
 S a tudakozónak ekképpen felele:
„Igen rettenetes látásaim voltak,
 Igaz-é vagy álom? sok emberek holtak,
 Felettem nagy hadiseregek gázoltak,
 Záporesőt játszó vérözönt locsoltak.”
„Ha álom e látás, hadakozást tészen,
 Az emberi nemnek, ámbár nem egészen,
 De nagyobb részének háboruja lészen,
 Kivált az éjszaki s napkeleti részen.”
„Kelj fel, mond a vendég, de hogy nincs ideje,
 Hiszen hogy ágyba vagy, majd félesztendeje,
 Már megújulhatott vén tested ereje,
 Kelj fel, hadd nyíljon ki a munkák műhelye.”
„Én vagyok a Szent György, a tőled várt követ,
 A tavasz címerét nézd bár e zöld övet,
 Ilyet már idei zöldségekből szövet,
 Melyeken magam is heverésztem jövet.
Jupiter maholnap megdördül egében,
 Fiatal tüzekkel villog fellegében,
 Új ménköveket rak Vulkán a zsebében,
 Mert az avast s rosdást nem fogja kezében.
Junó asszonyához beljebb szövetkezik,
 Mert hidegségéből már az is vetkezik,
 S majd ha nyájasabban öszveölelkezik,
 Kiki tudja onnan ami következik.
Fébus hosszabb útra keneti tengelyét,
 A nyári járásra téríti négy pejét,
 Úgy intézi nyugvó és felkelőhelyét,
 Hogy felettünk járjon, s érezzük erejét.
Közelítésével szívünk vidámítja,
 A télnek rabjait házból szabadítja,
 Érccé vált földünket tüzével lágyítja,
 S méhéből a terhét kifelé indítja.
Közösít egy plántát a másik plántával,
 Szerelembe ejtvén a párt a párjával,
 Hogy a hím nőstényét ráragadt hamvával
 Tenyészőbbé tégye mint egy férj magvával.
Csak a havasokra szorítá a telet,
 Elérkezésével a kedves kikelet
 Eólus fúvója, lehelt gyengébb szelet,
 Választván észak helyt a lágy meleg delet.
Észak felé hordja a fagy is sátorát,
 Mert az ég hó helyett önti víz záporát,
 És a nap a földnek hevesíti porát,
 Súgárinak közelhozván tűz-táborát.
Kékülnek lángjától a megbarnult egek,
 Kormosodnak tőle a szőke fellegek,
 Bennek vízcseppekké olvadnak a jegek,
 Könnyhullatásaik azért oly melegek.
A folyóvizeken fáklyái lobognak,
 Verőfénye miatt a jegek ropognak,
 Az eloldott habok kedvekre forognak,
 Ha a játszó szelek köztök csavarognak.”
 
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –



Hátra Kezdőlap Előre