Oh ki világgal bánsz Úr és Atya! jer, ha szegényt szánsz, |
| Nézd meg az én ügyemet; vess bajaimra szemet. |
Jól tudod és látod hogy ez a szív a te sajátod |
| Melly iszonyú nagy bajt áll ki s az égre sohajt, |
Kérlek azért kelj fel mellettem; erőddel emelj fel |
| Amikor ennyi bajom szerzi s okozza jajom. |
Ím nyomorúságnak tárgyává tett ki világnak |
| Tengere, mely fenyeget nagy zivatarral Eget. |
Hol megereszkedvén a négy szelek, és veszekedvén |
| A vizeket keverik s a habot élre verik. |
Mellyek alám tolván magokat s a partok omolván, |
| Amint süllyedezek, mélyre ragadnak ezek. |
Hol beteges karral víván a nagy zivatarral |
| A vízár ajakam verdesi, nyomja nyakam. |
Hol vagy erős Váram? Segedelmedet annyira várom |
| Mint szomjú rög eped s cseppek elébe reped. |
Óh ha nem adsz győző kezeket s ez özönt megelőző |
| Biztos erőt, nyeli már éltemet a sebes ár. |
Mit teszek illy bajban? illy szörnyű tengeri zajban? |
| Jaj! ha nagyobbra dagad mennyi veszélyre ragad! |
Vagy ha szerencsével csalogat szép szíren ölével |
| Jaj nekem! újra halál ott is orozva talál. |
Imhol azért várván segedelmedet itt nyögök árván |
| Itt nyögök! óh vess rám szép szemet édes Atyám! |
Adj felemelt elmét, mely tartva habokra figyelmét |
| Jól igyekezzen elé köztök iránya felé. |
Hogy látván lássak s zengvén ajakimra bocsássak |
| Bölcs szív béllyegeit, szent öröm énekeit. |
Hogy mikor átérek s a túlsó partra kitérek |
| Végyem örömnevelő lantomat ott is elő. |
|