Dávidné Soltári*

2.

Ritkán láttak Rósám némelyeknek mását,
Te szép ajakidnak ékes mosolygását;
Egyenes térdednek gyengéden hajlását,
Fekete szemednek ékes mosolygását.
Illendő lépésed drágább az aranynál,
Szép ifjú termeted szebbek az rubintnál,
Szebb vagy édes rósám gyémántnál, aranynál,
Mert angyali képed ammind szebb azoknál.
 Nem kár volna néked nevedet leírni,
Gyémánt kőtáblára szépen lerajzolni,
Rubint kőből csinált ládában tartani,
Ünnepet kellene nevednek szentelni.
 Nem dicsérem, de szép, mint az hajnal csillag,
Angyalom mógyára, ki előttem ballag.
Neveti, hogy kérdem, hol lakol szép alak?
Két szép szemeivel integeti ballag.

9.

Ne járj szivem hozzám éjjel,
Inkább látlak nappal jöjj el;
Ha fogsz hozzám nappal járni, nem félek senkitől,
Akik fogják irígyelni, távozzál ezektől.
Ámbár fogjál nappal járni,
Azt is fogják irígyelni.
Ha én téged édes rosám szeretlek szívesen
Estve hozzád szeretetem mutatom kedvesen.
Had irígye kinek tetszik,
Viseld magad, amint illik.
Ha el kezdtél már szeretni, szeress, már mind addig,
Miglen tested hóltod után földbe nem tétetik.
Továbbra is édes rósám,
Szépen szólló galambocskám,
Kezed, orcád, ajakidat ezerszer csókolom,
És azután gratiádba magamat ajánlom.

13.

Siratom azt a napot, amelyen férjhez mentem,
Béla gyöngyös pártámat a porba leejtettem.
Jaj, kontyom nagy gondom, máris kilenc a fattyam,
Rósa nevet viseltem,
Tökvirággá lettem.
Már a gyermek innen is,
Tép ráncigál onnét is.
Tépi ruhám jobbrul is,
Ráncigállya balrul is.
Jaj, kontyom, nagy gondom, máris kilenc a fattyam,
Rósa nevet viseltem,
Tökvirággá lettem.
Néz a csizmám szárára,
Lehajlott az orrára,
Már legények szavára
Nem futhatok utcára.
Jaj, kontyom, nagy gondom, máris kilenc a fattyam,
Rósa nevet viseltem, tökvirággá lettem.
Egyik fattyam szoptatom,
A másikat altatom,
Harmadikat hordozom,
A negyediket várom.
Jaj, kontyom, nagy gondom, máris kilenc a fattyam,
Rósa nevet viseltem, tökvirággá lettem.

19.

Régi napok régi napok,
Erdélyország s más országok,
Ebben néktek mi hasznotok,
Hogy ennyire megcsaltatok?
Ifjú voltam gondolatlan,
Tréfás, nyájas, nyughatatlan,
De ez mégis halhatatlan,
Elszenvedni nagy méltatlan.
Mint pelikán ki magára,
Mikor leszáll a pusztára,
Jutok sokszor olly órára
S vagyok magam unalmára.
Senki azért ne csudállya,
Kedvem olykor ha nem láttya,
Mert az tudja, ki próbállya,
Szivem mennyi bú talállya.
Csuda dolog kell vallani,
Hogy e világ úgy tud csalni,
Meg sem tudtam vólt gondolni,
Hogy eztet kellyen szenvedni.
Ez az oka mord kedvemnek,
Nincs orvosa sérelmimnek
Bokros bánattya szivemnek
Míg lészen vége éltemnek.
Éltem eddig de nem immár,
Minden felől csak a sok kár,
Vigasztalást szivem nem vár,
Míg koporsómban bé nem zár.

28.

Isten jó nap, bíró gazda a kend házában,
Fogadj Isten szép Ilona az én házamban.
Miért jöttél szép Ilona az én házamban?
Azért jöttem bíró gazda a kend házában.
Én kihajtám ludaimat a zöld pásittra,
Oda méne bíró fia köziben hajta.
Agyon üté bíró fia szép gunáromat.
Mit kivánsz hát szép Ilona szép gunárodért?
Azt kivánom bíró fia szép gunáromért –
Szépen kiterjedt szárnyáért egy arany tollat,
Szépen sétáló lábáért arany kanalat,
Hajnal kiáltó torkáért arany trombitát.
Számtalan sok kivánsága szép Ilonának,
Akasztó fa azért hellye bíró fiának.
Eredj el hát bíró fia, akaszd fel magad,
Szép Ilona két karján függeszd fel magad.
Akasztófád ollyan légyen, mint kinyilt rósa,
A két lába a két karja akasztófája.

132.

Csereháti cseresznye;
Gyere nálam menyecske.
Mindjárt mégyek galambom,
Csak a lajbim gombolom,
 Édes szivem.
Mind bolond az a dáma,
Kinek pap a mátkája.
Lám az enyém gavallér:
Szeret engem szép legény,
 Édes kincsem.



Hátra Kezdőlap Előre