Nem adott az Isten nekem nagy palotát, |
Sem ágyamra selymet, se cifra tafotát. |
Adott egy kis gunyhót, adott egészséget, |
És melléje egy jó barna feleséget. |
Vele keresem én minden nap kenyerem, |
S be jóízűn esik azt vele megennem. |
Ha munkánk végeztük, lenyugszunk ágyunkban, |
S egymást átkarolva pihenünk álmunkban. |
Ha felvirrad a nap, vigadva kelünk fel, |
S folytatjuk munkánkat újított erővel. |
Tavaszkor a mező körülöttünk virít, |
S a fűszálon lengő harmatocska frissít. |
A pipís éneke mulatgat bennünket, |
S a nyár verejtékén könnyíti kezünket. |
Őszkor szüretelünk urunk szőlőjében, |
S kapunk falatocskát mustos pecsenyében. |
Ha beköszönt a tél, s hó lepi a földet, |
Kis gunyhónkban ülünk a kemence mellett. |
Az én kedves Sárim az orsót pergeti, |
S vidám dudolással unalmunk kergeti. |
Magam faracsgálok magamnak szerszámot, |
S ezért se fizetek idegennek vámot. |
Ha vasárnap eljön, cifrázott bundába’ |
Megyek hálát adni Istennek házába. |
Délután pajtással betérek korcsmába, |
S kényre iddogálunk a jó borocskába. |
Ha felmelegedem, „húzd rá! Gazsi”, mondom, |
Enyim egész világ, semmire sincs gondom. |
Nem vagyok én adós, nekem sem adós más, |
Nem bántottam senkit, engem se bántson más. |
Az Uristen, pajtás, éltessen bennünket! |
Tartsa meg mind holtig vidám jó kedvünket! |
|