Mert, oh! miért rémítne engemet tüzed? |
Ha benned a Mindenhatónak karjait, |
| Nem gyúlt haragját látni kell. |
Reszkessen ámbár a kicsiny hitű, s szemét |
Vagy Élet és Halál között fetrengve, mély |
| Barlangba rejtse el magát; |
Én nem; de lantomat kezembe vészem, és |
| Köszöntlek, óh szép tünemény! |
Dicső vagy! a Mindenhatónak udvarolsz, |
| Midőn leszáll szent székiből: |
A fellegekbe lángszekérjén amikor |
Bocsát ki, hogy hirdesd jelenlétét, neveld |
| Pompája fényét, s ösztönözz |
Minden teremtvényt arra, hogy tisztelje meg |
Te, oh te! tisztelted meg őt hajdan, midőn |
Lelkek között leszálla mint törvényadó, |
| S megrázta mennydörgő szava |
E szent helyet, lángszárnyaiddal repdesél |
| Az őt körülvett füst között, |
És mint követ parancsoltad, „ne jőjj ide |
| Köznép közel, mert e világ |
Törvényadója itt jelent meg, messze állj |
| Őtőle most, hogy meg ne halj” |
Te vészed, oh! szép tünemény körül az angyalok |
| Lángolva fénylő testeket; |
Te égsz az égi szent Szeráfnak szárnyain, |
| Te a Kerub körül lobogsz; |
Te szállsz le a Mindenható végzésivel |
| A földre fény és pompa közt, |
És templomából, hol körüllte szüntelen |
| Lángolsz, miként egy második |
Isten, hatalmasan kijövén napkelet |
Általrepűlsz enyészetig, s fényed miatt |
| Tompán lebegnek a szemek. |
Te vitted a Jordánhoz a végzést, holott |
Ama kegyelmet, mely kinyitni küldetett |
| A megvakult világ szemét, |
Mennyből te kísérted le Jeruzsálemig, |
| Lánggal kerítvén azt körül – |
Én hát köszöntlek téged, akit ily dicső |
Ő, aki most is úgy jelent meg, hogy tüzes |
Elűzze, s küldje vissza nékünk általad |
Hálá! de jertek a setétből most elő |
| Félelmesek! zengjétek ezt. |
|