Akartam énekelni véres harcokat, |
S vitézeket, kik nagy nevet s hírt nyertenek, |
Midőn tövisről gyenge rózsát szedtenek, |
S felbátoríták azzal a lajhárokat. |
|
Áldám magamban villogó acélokat, |
Melyek szünetlen még előttem fénylenek, |
Szívemben új s új lángokat gerjesztenek; |
Zengek tehát nagy tetteket s királyokat. |
|
A Músa: „Csak hangzatka, mond, te éneked, |
Kicsiny, szelíd, lágy, gyenge érzemény, |
Nem hallik el világra, nem hoz hírt neked; |
|
Zengjen hadat, ki nyugtalan, ki vad s kemény, |
Vagy akit ámít s elragadt a csalfa fény; |
Tőlem, barátom, ez legyen szövétneked”. |
|
|