Virág Benedek
Történet*

Horvát Istvánhoz

 
Minden dolgaidat tedd félre barátom ezúttal,
S e kisded, de nagyon fontos levelemre figyelmezz.
Én neked ami velem történt, örömest kibeszéllem.
A történet imez: Nyugszom vala, s íme! ledőlvén
Zörrent a Custos. Kit eresztesz most ide? kérdém.
Pontyi merő tűzben jő, s hangos verseit önti:
„Vállaidat párduc, fejedet környékzi tiára;
Perzsia bársonyosit nem ohajtom látni, sem a dús
Dárius és nagy Alexander csuda dolgait írni
Per memores fastos.”* Mint kezd nyargalni! magamban
Mondám. Ő ismég: „rhodopeque et cetera graeca;*
A tüzes Aethnának meredek tetejére felültem,
Amelytől gyúladt Músám versekre fakadván
Mennyei hangzatokon kezdett énekleni, fenn, fenn.”
Ílyen vénádat mindeddig nem tudom; Aethnán
Nem botorúl jártál; ömlő lávája gyanánt foly
Versed. Boldog vagy, kinek annyira kedvez az Aethna:
A Sashegyre sem állhatok én. – „Felemelkedik a nagy
Ész, s a csillagokon jóval túl aetheri szárnyan
Röpdös, s őtet csak kis ökörszem tudja nyomozni.
S oh! ottan, ha borostyán termene, homloka nyerne
Zöld koszorút.” – Kik fűznék azt meg? Pontyi! – „Ne bolygass;
Inkább példámat, ha poetai hírre sovárgasz,
(Bár ez előtt régen cselekedted volna!) kövessed;
S magna sonaturum* szádat tátsd nagyra, nagyobbra,
Fel, fel! bécsi recensensünk oly messzire sulykát
Nem vetné bizony.” – Úgy nem esik lágyára fejének. –
„Mit csavarod, más gondolatok közt, félre beszédem?
Nem magamért szólok, buzgok: hírednek örültem
Mindég; kívánnám jobb gondod lenne reája.
Minthogy hát mikoron nem akarsz szép szómra hajolni,
Ennekutána midőn ha talám megtámad akárki
Tégedet, én valamint a stokfis hallgatok. Ezzel
Hátat fordítok, legutolszor. Tartson egészség.”
Áment mondottam jó Pontyi szavára, s kikértem
Tőle barátságát ezután is. Hallgata, méne.
A Custost, mert megbotlott a lába, kirúgta;
Verseket is, ha fülem meg nem csalt, dörmöge. Imhol!
Ami velem történt röviden kibeszélltem előtted,
Horvát; szószaporítástól őrizkedik a bölcs.



Hátra Kezdőlap Előre