| Markalf, kinek feje tökkel ütött nem volt, |
Egykor hegyes helyen többekkel gyalogolt. |
Valahányszor hegyről alá kellett menni, |
Lassan járt, jókedve búcsút látszott venni, |
S viszont ha mely völgynél másik hegy kezdődött, |
Gyorsan indult s szokott jókedve visszajött. |
Hogy tudsz, monda neki egy utas, így tenni, |
Völgynek szomorúan, hegynek vígan menni? |
Szokásommá vált az, monda ő, barátom: |
Lementemben én már azt a hegyet látom, |
Mely a völgy fogytával viszont következik, |
S orcámról a nyájas vígság elrejtezik. |
S hegyre felmentemben arról gondolkodom, |
Hogy közel lesz a völgy, s gyorsan kapaszkodom. |
|
| Jó s balszerencsédben hogy mértékletes légy |
Te is, ha eszed van, mint Markalf tett, úgy tégy: |
Jó sorsodban rettegj az ellenkezőtől; |
Ha szenvedsz, minden jót várj a jövendőtől. |
|
|